Archivum
A gazdaság és a felsőoktatás kapcsolata
A Nyugat-magyarországi Egyetem Gépészeti és Mechatronikai Intézetének zalaegerszegi központjában új mérő-és gyakorló labort avattak az elmúlt héten. Az eseményre a "Gazdaság és felsőoktatás kapcsolata a Nyugat-dunántúli régióban" címmel megrendezésre kerülő konferencia keretében került sor. A három helyiségből álló labort Balaicz Zoltán alpolgármester, dr. Alpár Tibor, a Nyugat-magyarországi Egyetem Simonyi Károly Műszaki, Faanyag-tudományi és Művészeti Kar dékánja, dr. Magoss Endre dékán-helyettes, valamint dr.Varga Mihály, a Gépészeti és Mechatronikai Intézet zalaegerszegi képzési és kutatási központjának vezetője avatta fel.
Képzés a vállalati igényekkel összhangban
Az avatóünnepségen elhangzott: a több tízmillió forint értékű vállalati és önkormányzati támogatások felhasználásával, hosszú előkészítő munkával alakultak ki az itt látható munkahelyek, így lehetőséget biztosítva a vállalatok által igényelt gyakorlati munkához. A labor kampuszon belüli megvalósítása jó példája a zalaegerszegi felsőoktatási intézmények együttműködésének, amely további eredményes pályázati munkákban is megtestesült. A műhelylabor kialakításában, tervezésében és a kivitelezésben meghatározó szerepet vállaltak az egyetem hallgatói és doktoranduszai. A jelenlegi készültségi állapot megalapozza a további fejlődés lehetőségét, a meglévő eszközök koncentrációját.
A Nyugat-magyarországi Egyetem úttörő szerepet vállalt az országban a mechatronikai mérnökképzésben a duális képzés elindításában, erősítette a beiskolázási kampányt, emelte a hallgatói létszámot, elindította a levelező mechatronikai képzést. Élénk pályázati és kutatás-fejlesztési tevékenységet folytat a társintézményekkel és a partner vállalatokkal. Jelenleg további szakok (logisztikai BSc és műszaki szakoktatói szak) indítását tervezik. Zalaegerszegen fő feladat a színvonalas mechatronikai mérnökképzés fejlesztése, ezen belül az eredményesség, és a gyakorlatorientáltság fokozása. Ehhez egy lépcsőt jelent az átadott hallgatói labor, melynek eszközrendszere illeszkedik a képzés irányultságához.
Az avató után kezdődő konferencia közös TÁMOP projekt keretében valósult meg. A Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány kapta projektfeladatként a rendezvények többségének szervezését, a Kutatók Éjszakája után ez már a második olyan rendezvény, ahol valamennyi felsőoktatási intézmény együttműködik. A konferencia célja új partnerség keresése, a meglévők erősítése. A konferencia céljáról, a partnerség mikéntjéről és a feladatokról a résztvevők között érdeklődtünk, a plenáris ülés megkezdése előtt.
Balaicz Zoltán: - A városban, a megyében és a régióban működő gépipari, elektronikai, mechatronikai cégeknek, vállalatoknak nagyon fontos a képzés. Kifejezetten a munkaerőpiac igényére alapult, amikor 2002-ben elindítottuk. Annak idején még csak egy nappali tagozatú oktatásról volt szó, amely az elmúlt években folyamatosan bővült. Nőtt a hallgatói létszám, elindult a levelezőképzés, a duális képzés és a város a Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítványon keresztül a működéshez, a hallgatói ösztöndíjakhoz, pályázati önrészekhez 112 millió forintot biztosít. Azt gondolom, hogy bár az önkormányzatnak nem kötelezően ellátandó feladata ez, azonban egy magára valamit adó megyei jogú város számára nem lehet mindegy, milyen minőségű felsőoktatási intézményei vannak. Hogy helyben legyen felsőoktatási képzés, ezt igénylik a vállalatok, a szülők és a diákok is.
Dr. Szabó József egyetemi adjunktus: - Az együttműködésre a cégeket, vállalatokat nem most szólítjuk meg először, hiszen az egész pályázat a helyi felsőoktatási intézmények és a környéken gépgyártással foglalkozó cégek együttműködéséről, annak fejlesztéséről szól. Az egészségtudományi karnak van egy munkahelyi egészségmegőrző programja, melyet kifejlesztettünk a projekt során, és ezekkel a programokkal "megkínáljuk" most a cégeket, akik ebben az együttműködésben érintettek. Több területről is szó van: a mai napon egészségtáplálkozási, munkahelyi baleset megelőzési és segítségnyújtási, mozgásszervi betegségek megelőzési programmal állunk elő. Ezeken a területeken szűrést, és különböző szakmai tanácsadást kínálunk. Készül e témában egy kézikönyvünk is, amit eljuttatunk a Zala megyei cégekhez.
Dr. Solt Katalin dékán: - Az elsődleges célja a konferenciának, hogy erősítsük a felsőoktatás és a gazdasági szereplők kapcsolatait. Most újra bemutatjuk a duális képzésben lévő lehetőségeinket, a közgazdász-képzés számára most kezdjük ezt kidolgozni. Reméljük, hogy a konferencián részt vevő cégeknek felkeltjük az érdeklődését és ezt követően tovább tudjuk erősíteni a kapcsolatainkat. Megmutatjuk azokat az ismeretköröket, melyeknek az elsajátítása a vállalati gyakornoki helyeken történhetne. Természetesen a cégek is beleszólhatnak a képzésbe, hogy mire oktassuk a diákokat. Közös integrációs folyamat során próbáljuk kialakítani a kedvezőbb képzési struktúrát.
Dr. Magoss Endre dékán-helyettes (NYME): - Célunk, hogy a felsőoktatás az ipari igényeket szolgálja. Előtanulmányok készülnek ezekről az igényekről, ennek egy része természetesen a műszaki képzésekre irányul. A régióban mi felmérjük ezeket az igényeket, melyek nem csak az alapképzésre vonatkoznak, hanem az úgynevezett képzők képzésére is. Vagyis a szakképzésben részt vevő kollégáknak a továbbképzéséről, illetve felkészítéséről van szó, a duális képzésben való helytállásról. Elindítottuk mi is ezt úttörő jelleggel, a második évfolyamon 22 fővel és 11 cég részvételével. A kapcsolatunk a kölcsönös előnyökön alapszik. A képzés sikeres, és az a célunk, hogy egy olyan mintát alakítsunk ki amely a remélhetőleg hamarosan megjelenő törvényi szabályozásnak is megfelel. Ezen kívül nagyon szeretnénk foglalkozni egy új igénnyel, a logisztikával. Hamarosan szeretnénk logisztikai mérnököket képezni... A szakképzésnek kettős célja van: azokat a kollégákat kellene felkészíteni a duális képzésre, akik az ipari cég részéről részt vennének az oktatásban. Másrészt, azokat a hallgatókat, akik lemorzsolódnak a felsőoktatásból, valamilyen szinten bent szeretnénk tartani őket a rendszerben. Ha nem is felsőfokú, de felsőoktatási szakképzésnek megfelelő diplomát szerezhetnének. A lényeg, hogy összhangban legyen a műszaki képzés az ipari vállalatok igényeivel.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Szarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnélA József Attila Városi Tagkönyvtár lett a legszebb díszítésű könyvtár -
rovatunk hírei
Esküvői Nyílt Nap 2025.Évköszöntő Szekeres Adrienn koncertVILÁGJÁRÓ - Észak-Amerika nemzeti parkjaiXII. Újévi KoncertZalaegerszegi Szilveszter 2024.Varázskör Júlia bölcsőjénél III.Téli szünidei matiné a MindszentyneumbanElőszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024. top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatán