2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Ökováros és kevesebb hulladék

2016. november 14. hétfő, 21:41
Szerző: -pet-
Ezekben a hetekben készül Zalaegerszeg új környezetvédelmi programja, melyhez a szakemberek várják a lakosság és a civilek ötleteit. A 2017-2022 közötti időszak irányelveiről a közelmúltban rendeztek tanácskozást a városházán, budapesti és helyi környezetvédelmi szakemberek bevonásával.

Tánczos Zsolt, a polgármesteri hivatal környezetvédelmi szakreferense, a munka koordinátora elöljáróban elmondta: rövidesen lejár a 2011-2016 közötti program, így elérkezett az idő, hogy értékeljék az eddigi munkát, és a kor kívánalmainak megfelelő új irányelveket jelöljenek ki. Ahogy az előző években, úgy most is várják a lakosság és a civil szervezetek véleményét, javaslatait a témával kapcsolatban.

Illusztráció

Régi értékek, új irányelvek – Készül az új környezetvédelmi koncepció

Gecse Péter alpolgármester úgy látja, hogy a város már eddig is kiemelt figyelmet fordított a környezetvédelemre, a város zöldstratégiájára, a virágosítására és a szelektív hulladékgyűjtésre. Az egyes programelemekről mindig széles körben beszéltek, s a mostani új koncepció kidolgozásánál is lényeges elem a társadalmasítás. A régi program jövő év elején lejár, ahhoz pedig hogy 2017-ben új környezetvédelmi irányelvei legyenek a városnak, most kell megfogalmazni és egységesíteni az elképzeléseket. Szeretnék, ha november végére már elkészülne a koncepció első olvasata, december 15-re pedig össze is állna az a teljes anyag, ami aztán a közgyűlés elé kerülhet.

Míg a 2011-2016 közötti időszak a fenntartható fejlődésről és az Ökováros program elindításáról szólt, addig a 2017-2022 közötti évek terveinek – ez utóbbi elmélyítése mellett – az Európai Unió új stratégiáját, vagyis a körforgásos gondolkodást is magába kell foglalnia. Ez tulajdonképpen annyit jelent, hogy minél kevesebb hulladékot termeljünk; erre kell ösztönözni a lakosságot – fogalmazott Kaleta Jánosné környezetvédelmi szakmérnök, projektvezető, annak a fővárosi cégnek a képviseletében, akik az előző hat év programját is készítették. Mint mondta: először 2003-2004-ben foglalkoztak Zalaegerszeg környezetvédelmével, s az azóta eltelt időt nézve egyértelműen kijelenthető, hogy a zalai megyeszékhely országos viszonylatban élen jár a fejlődésben. Nagyon jó programok indultak el (Ökováros koncepció, lokál Agenda, Smart City, zöldfelületi stratégia), ám ez egy olyan folyamat, melyet rendszeresen újra kell gondolni, hiszen a fejlődés csak így lesz fenntartható. Annál is inkább, mert egy pazarló világban és társadalomban élünk, így világméretű szemléletváltásra lenne szükség. Míg régen az ipari károsanyag-kibocsájtás volt az egyik legfőbb probléma, ma már a közlekedésből fakadó légszennyezés és zajártalom is hatalmas gond, csakúgy, mint a hulladék-ügy.

Illusztráció

A szakember szerint a hulladék majdnem teljes mértékben hasznosítható, csakhogy sokba kerül. A világtrendek ezért ma arra irányulnak, hogy csökkentsük (saját háztartásunk szintjén is) a hulladéktermelést. Ezenkívül kiemelt figyelmet kell fordítani a vízellátás biztonságára, a levegő minőségének javítására, az élővilágra, az épített környezet, mint rendszer vizsgálatára, de a szennyvíztisztításra is. Ezeken a területeken pedig bőven van tennivaló. Saját háztartásunkban is sokat tehetünk, ha például odafigyelünk a gáz- és vízfogyasztásra, vagy a szelektív hulladékgyűjtésre.

Az önkormányzat témával foglalkozó szakemberei arra kérik a lakosokat, hogy a készülő környezetvédelmi koncepcióval kapcsolatos javaslataikat Tánczos Zsolt szakreferenshez juttassák el a tanczoszsolt@ph.zalaegerszeg.hu e-mail címre.

 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK