Németh Miklós grafikusművész volt a könyvtár vendége

Az Ezeregyéjszaka meséitől a közmunkások védőszentjéig

A személyes hangvételű beszélgetés során Németh Miklós számos gyermek- és ifjúkori emléket felidézett; mesélt a Kazinczy téri családi otthonról, kedvenc mesekönyveiről és diafilmjeiről.

Szakál Eszter, Németh Miklós és Tóth Renáta

Már akkor is vonzották az egzotikus keleti mesék (képi)világai, így Az Ezeregyéjszaka meséit nagyon kedvelte, de emellett a Magyar népmesék, Benedek Elek meséi, valamint Andersen gyönyörűen illusztrált történetei is közel álltak hozzá. Mivel olyan belvárosi helyen lakott, hogy gyerektársasága nem nagyon akadt, így korán elkezdett rajzolni. Az első komolyabb mentora Bedő Sándor festőművész volt, aki nemcsak órákat adott neki, hanem felhívta figyelmét az épületek homlokzatdíszeire is. Később pályázatokon is segítette; így jutott el például a keszthelyi Helikonra, amit megnyert. Bedő Sándoron kívül szülei (különösen édesapja), valamint Blázy Árpád gyógyszerész támogatta őt a művészi kibontakozásban. Első kiállítása megrendezéséhez pedig Fischer György szobrászművész nyújtott segítséget.

A grafikus azt is elárulta, hogy az iskola világát se diákként, se tanárként nem szerette igazán. A kötelező olvasmányokat ugyan mindig elolvasta, hiszen az olvasás kedvelt időtöltés számára, ám az egyéb kötelezettségeket, a bürokráciát, szigort, fegyelmet nehezen élte és éli meg a mai napig. Bár tanárként végzett a szombathelyi főiskolán történelem-rajz szakon, igazából ezek az évek sem nyújtottak neki túl sok inspirációt, és úgy érzi rajztudásban sem fejlődött sokat a képzés során. Áttörést az hozott számára, amikor 21 évesen rátalált a tusra. Ez a technika (a tus egyszerű, tiszta vonala) azóta is az ő világa, vagy ha úgy tetszik védjegye.

A grafikusművésszel Szakál Eszter beszélgetett

Az alkotás mellett hosszú évekig tanított is (bár fülbevalója miatt először alig tudott elhelyezkedni), ám a hagyományos pedagógiai nevelés/fegyelmezés távol áll tőle. A gyerekek viszont nagyon szerették, volt tanítványai máig megölelgetik, ha véletlenül összefutnak valahol. Tizennyolc évet húzott le az oktatásban, akkor jött el, amikor csökkentették a rajzórák számát. Ezt követően munkanélküli volt, majd a Göcseji Falumúzeumba került, előbb közhasznú dolgozóként, aztán a skanzen állandó munkatársa lett. 

Képeinek gyakran ad szürreális címeket, de dalszöveg-részletek, Andersen meséi, Villon Haláltánc balladái és a tarotkártyák is megihlették. Szereti megrajzolni a társadalmi rétegek egyes karaktereit. Önarcképet is készített, ahol magát a „közhasznú munkások védőszentjeként” ábrázolta. Illusztrált már könyveket, szívesen örökíti meg barátait, de mindig csak olyan munkát vállal el, amihez maximálisan tud szellemileg és lelkileg kapcsolódni.

Azt mondja, a függetlenség és a szabadság nagyon fontos számára, utóbbit leginkább a tengerparton tudja megélni. Nem egy „kilincselő” típus, nem zörgeti a galériák ajtaját, hogy állítsák ki műveit, de ha hívják, szívesen megy. Örül, hogy idén nyáron grafikáival eljutott Krosnoba, lengyelországi testvérvárosunkba.

Németh Miklós a rendezvény alkalmával két grafikáját a Deák-könyvtárnak ajándékozta, melyet Tóth Renáta igazgató vett át a művésztől, megköszönve a felajánlást.