Vezető hírek
Magas nézőszám és díjazások
Az intézmény bevétele 130 millió forint volt, köszönhetően annak, hogy több előadást is nagy sikerrel játszottak. A Bérgyilkos a barátom, az Isten pénze, az Abigél és az Advent a Hargitán egyenként 20-28 millió forint közötti bevételt hozott.
Évadzárás a színházban
Besenczi Árpád arról is tájékoztatott: ismét megpályázta a színház vezetői posztját, melyről a következő közgyűlés dönt. A bizottságok támogatták elképzeléseit, reméli, hogy a testület bizalmát is élvezni fogja a szavazáskor. Továbbra is a „munkabékében” hisz, illetve abban, hogy a társulati tagok magas szakmai színvonalon teszik a dolgukat. A következő éveket ugyanezzel a csapattal képzeli el. Nem a kritikusoknak, hanem a nézőknek szeretne színházat csinálni – fogalmazott. Az idei évad visszajelzései alapján van igény a minőségi bulvárra, a kiváló musicalekre és a komolyabb, elgondolkodtatóbb előadásokra is.
Kiemelte: a következő öt év legnagyobb és legmerészebb feladata a színház felújítása lesz. A rekonstrukció idejére a mozi válik afféle „átmeneti otthonukká”. Bíznak abban, hogy ott is produkálni tudják a mostanihoz hasonló, magas nézőszámot.
Az évad végén számos díjjal jutalmazták a társulat tagjait
Az évadzáró társulati ülésen – melyen részt vett Vigh László országgyűlési képviselő és Balaicz Zoltán polgármester – sor került díjazásokra is. Most tizenhárman vehettek át elismerést. Közönségdíjas Ecsedi Erzsébet színművész lett, a műszaknak járó Aranydeszka díjat Horváth Tamás kapta. A Máriáss-díjat Kiss Ernő színművész, a Forgách-gyűrűt Kovács Arnold ügyelő, a legtöbbet játszó művésznek járó Terminátor-díjat pedig Helvaci Ersan David vehette át.
A Cserebogár-díjjal a színház hírnevének öregbítése miatt dr. Iván Nándor fogorvost, támogatót, a színház futócsapatának szervezőjét jutalmazták. Az idei Nívódíjas Bellus Attila színművész, Pro Teatro-díjas pedig Nagy Ferenc, a szervezési osztály vezetője lett. A „Színházért” Alapítvány Kuratóriumának díját a három legtöbbet játszó színész (Helvaci Ersan David, Besenczi Árpád és Ticz András) vehette át. A Színházbarát Kör díjában most Szakály Aurél színművész részesült.
Buday Mihály festőművész jóvoltából idén egy új elismerést is átadtak. A vizualitásért járó különdíjat ezután olyan társulati tag kapja, aki sokat tesz a látványért. Elsőként Herceg Ferencné, a férfi szabótár vezetője részesült az elismerésben, aki Buday Mihály ez alkalomra készült festményét (Thália) is hazavihette.
A társulattól távozik Kátai Kinga színművész, helyére a győri színházból érkezik egy új tag, Nagy Johanna személyében.
Besenczi Árpád jelezte: már megkezdték a jövő évad néhány produkciójának (Oscar, Sóska, sültkrumpli, Óz) előkészületeit. Az évadnyitó társulati ülésre szeptember 2-án kerül sor, és aznap megkezdik a Zrínyi című musical próbáit is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben