2025.01.12., vasárnap - ErnőZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Zalaegerszeg reptéri, vasúti, tengeri összeköttetéssel
gazdaság

Zalaegerszeg reptéri, vasúti, tengeri összeköttetéssel

A zalai megyeszékhelyt az M7-es autópályával összekötő 2x2 sávos gyorsforgalmi út megépítésével gyakorlatilag reptere is lesz Zalaegerszegnek – vélekedett Balaicz Zoltán a Széchenyi Programiroda Közel a segítség című országos konferenciasorozatának megyeszékhelyi állomásán.
Szombaton Aprók színháza: Körbe, körbe, karikába
pódium

Szombaton Aprók színháza: Körbe, körbe, karikába

Nyáron nyaralunk, télen telelünk, tavasszal tavaszolunk, ősszel őszölünk!
Fókuszban a helyismeret
olvass!

Fókuszban a helyismeret

Helyismereti tevékenység a kistelepülési könyvtárakban címmel rendezett szakmai napot a Deák Ferenc Megyei és Város Könyvtár. A tanácskozáson szó esett többek között a helyismereti munka lehetőségeiről, illetve arról, hogy miért fontos a megfelelő szemléletű könyvtáros a falusi intézményekben.
Plüssmacikat a mentőautóba
civil

Plüssmacikat a mentőautóba

Új jótékony akció indult a városban, illetve a megyében több civilszervezet és magánszemélyek kezdeményezésére, cégek, intézmények, egyéni vállalkozások csatlakozásával. A célja pedig beteg gyermekek lelki támogatása a nehéz percekben.
Sanzon hitelesen
interjú

Sanzon hitelesen

Megérzéseire hallgatva, eltántoríthatatlanul halad a sanzon énekes karrier felé egy fiatal zalaegerszegi lány, Merics Nikolett. Mint mondja, már kamaszkorában megérintette ez a francia műfaj, s hogy jó úton jár vele, azt a közelmúltban elért országos versenyen elért szép eredménye is bizonyítja.
A jövő pénzügyi szakembereit képezik
oktató

A jövő pénzügyi szakembereit képezik

Idén ősszel a 46. tanévét kezdte meg a közgazdászképzés Zalaegerszegen, amely ez év januárjától a Budapesti Gazdasági Egyetem Gazdálkodási Karaként működik, mégpedig az Alkalmazott tudományok egyeteme intézményi kategórián belül
Makovecz-kápolna Gébárton?
népies

Makovecz-kápolna Gébárton?

Makovecz-kápolna épülhet a Gébárti-tó partján. A 2011-ben elhunyt Kossuth-díjas építész néhány évvel halála előtt tervezett Boldogasszony kápolnát a zalaegerszegi tó partjára, ám annak felépítése nem történt meg.
Ökováros és kevesebb hulladék
zöld

Ökováros és kevesebb hulladék

Ezekben a hetekben készül Zalaegerszeg új környezetvédelmi programja, melyhez a szakemberek várják a lakosság és a civilek ötleteit. A 2017-2022 közötti időszak irányelveiről a közelmúltban rendeztek tanácskozást a városházán, budapesti és helyi környezetvédelmi szakemberek bevonásával.
Ha már csak a Senkiben bízhatunk
pódium

Ha már csak a Senkiben bízhatunk

Nincs azzal baj, ha valakinek van egy képzelt barátja. Kinek ne lett volna gyerekkorában? Lehet, hogy egy ponton túl ez már kórós, a kívülállók számára meg érthetetlen. Viszont krízishelyzetben akár jól is jöhet; reményt ad. És egyfajta kapocs lehet a külvilág felé.
Egerszegi Kapocs – az elszármazottak figyelme
közélet

Egerszegi Kapocs – az elszármazottak figyelme

A közösségről, az összetartozásról, tájékoztatásról és segíteni akarásról szól az Egerszegi Kapocs rendezvény, melyre az elmúlt héten, Budapesten, az Öbölház Rendezvényközpontban került sor.
Sztálinizáció, lakáshiány és nőügyek
egyszervolt

Sztálinizáció, lakáshiány és nőügyek

A lakosságszám jelentősen nőtt; egy évtized alatt 13 ezerről 18-20 ezerre. Megváltozott a településkép, új városrészek alakultak. A gyárak, üzemek létesítésével pedig olyan termelési kultúra érkezett a városba, ami korábban nem volt ismert. Az 1950-es évekbeli Zalaegerszegen járunk, mely Káli Csaba szerint egy impulzív korszak volt a megyeszékhely életében.
Legutóbb Márton-napon ropták
hanghatás

Legutóbb Márton-napon ropták

Gyenesdiáson országos hírű zenészekkel, táncosokkal 10 részből álló táncház-sorozat indult el, melyhez minden alkalommal egy koncert, valamely kiemelt tájegység bemutatása kapcsolódik, illetve jeles napokhoz csatlakoznak vele.
Múzeumi műhelyek Keszthelyen
klasszik

Múzeumi műhelyek Keszthelyen

A keszthelyi Balatoni Múzeum programjai közt immáron hagyományos Múzeumok Őszi Fesztiválja egyik kiemelkedő rendezvénysorozat azok közül, amelyekkel az intézmény igyekszik megszólítani minden korosztályt.
Az apai erő legyen veled
életmódi

Az apai erő legyen veled

A mai társadalmak nem kedveznek a lelki érésnek, a lelki folyamatoknak. A fogyasztói attitűd instant, nárcisztikus módon, azonnali kielégülést akar. A befelé fordulás, a másikra figyelés kevésbé fontos.
A szó szoros értelmében fellélegeztek
gazdaság

A szó szoros értelmében fellélegeztek

Napi 2000 vágtázó kamiontól szabadítja meg a Zalalövő belvárosát a 86-os főút majdnem 11 kilométeres elkerülő szakasza, amit november 4-én adtak át a forgalomnak. A 13,7 milliárd forintos beruházás ünnepélyes átadását november 10-én tartották a keménfai leágazóban nagy érdeklődés kíséretében.
Változatos zenei kínálat
hanghatás

Változatos zenei kínálat

Harmadik alkalommal pályázott a zalaegerszegi Keresztury VMK a Cseh Tamás programra, melynek keretében jövő év június végéig 15 koncertet szervezhetnek.
Deák Ferencre emlékeztek Keszthelyen
kultúra

Deák Ferencre emlékeztek Keszthelyen

Koszorúzási ünnepséggel emlékezett a napokban Deák Ferencre Keszthelyen a Nők a Balatonért Egyesület zalai csoportja.
Háromezer új munkahely Zalaegerszegen
gazdaság

Háromezer új munkahely Zalaegerszegen

Az elmúlt két évben mintegy háromezer új munkahelyet teremtettek Zalaegerszegen, ahol a jövő évben további ezer álláshelyet kínálnak, bár a munkaerőhiány miatt ez egyre nagyobb kihívást jelent - közölte sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
Konferencia a Szent Márton templomokról
egyszervolt

Konferencia a Szent Márton templomokról

Magyarország középkori, Szent Mártonnak szentelt templomaival kapcsolatos eredményeiket ismertették hazánk neves építészei, régészei, történészei, levéltárosai október végén, Keszthelyen, a Szent Márton-év egyik utolsó tanácskozásán.
Gyógytornász vagy egészségügyi szervező
interjú

Gyógytornász vagy egészségügyi szervező

A zalai megyeszékhelyen 1990-ben indult az egészségügyi főiskolai képzés 31 gyógytornászhallgatóval. Ez a szak jelenleg is nagyon keresett a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Zalaegerszegi Képzési Központjában, amit az idei felvételi adatok is bizonyítanak. A 419 felvételiző többsége ugyanis erre a szakra jelentkezett, 103-an felvételt is nyertek, míg az egészségügyi szervező szakon 14-en kezdték meg tanulmányaikat.
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK