Vezető hírek
zsibongó
Végzősök Fája a Béke-ligetben
Új kezdeményezéssel köszöntötte idén a város a ballagó középiskolás diákokat. A megszokott polgáravató ünnepség helyett faültetésre invitálták a fiatalokat a Béke-ligetbe.
hanghatás
Operaénekesnek érik a hangja
Fiatal zalaegerszegi énekművész, aki a legkomolyabb zenei stílus felé vette az irányt. Amíg ehhez teljesen megérik a hangja, addig is hallatja azt, több esetben jótékony események kapcsán is. Farkas Alexandrával beszélgettünk.
közélet
Balatoni évadnyitó Keszthelyen
Az időjárás ismét kegyes volt a keszthelyi majális keretében megrendezett keszthelyi turisztikai évadnyitó ünnepség vendégeihez.
köztér
A fák az égig érnek
Húsz évvel ezelőtt vette fel a pókaszepetki általános iskola Festetics Kristóf nevét, mely alkalomból április 20-a és 27-e között rendezvénysorozatot tartottak az intézményben. A névadóról – 20 év – 20 kör – elnevezésű váltófutással is megemlékeztek.
köztér
Izzó, vörös terrakotta
Most először égetett ezer Celsius fok feletti hőmérsékleten Németh János Kossuth-díjas keramikusművész. Így készült a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság falán nemrégiben felavatott, Sárkányölő Szent Györgyöt ábrázoló dombormű.
közélet
Elismerés a legkiválóbbaknak a rendőrnapon
Az Év Zalai Rendőrének választották Kékesi Ádám címzetes rendőrőrnagyot a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság által a Magyar Rendőrség napja alkalmából szervezett ünnepségen. A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban tartott rendezvényen több címet és elismerést is kiosztottak.
zsibongó
Minden rajz egy külön mese
Egy általános iskolásoknak meghirdetett regionális rajzpályázat alkotásaiból nyílt tárlat a minap az Ady-iskola galériájában.
civil
Egészségnevelés szívvel-lélekkel
Idén harmincéves fennállását ünnepli a Zalaegerszegi Szív- és Érbeteg Egyesület, mely 1988 őszén kezdte meg tevékenységét, hogy támogatást és információkat nyújtson a szívbetegeknek, a veszélyeztetetteknek és hozzátartozóiknak. A jubileumi ünnepséget a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben tartották, melyen felidézték az elmúlt 30 év emlékezetes eseményeit.
sport
Látványos és rangos versenyek
Nyáron ismét megrendezésre kerül a Restart Fesztivál. A július 5-8-i, valamint a július 14-15-i hétvégén több mint tizenöt országos- és nemzetközi sportversenyt tekinthetnek meg az érdeklődők. Ezenkívül a zalaegerszegieket is várják különféle programok; természetesen a sport és egészségvédelem jegyében.
olvass!
Verseskötet és nyertes dráma
Megjelent a Pannon Tükör folyóirat legfrissebb lapszáma, melynek újdonságait a közelmúltban mutatták a be a Keresztury VMK kávézójában. Az eseményen részt vett Balaicz Zoltán polgármester is, aki ígéretet tett a periodika további támogatására.
egyszervolt
Gulyáságyú és rohamsisak
A tavaly ősszel országjáró körútjára indult vándorkiállítás látványos installációs elemekkel, és több mint 200 műtárggyal jeleníti meg Spekál József mérnök ezredes továbbá S. Nagy Anikó a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum (MKVM) főigazgató-helyettes magángyűjteményét felhasználva, az osztrák–magyar hadsereg illetve a magyar lakosság étkezési szokásait, táplálkozási lehetőségeit és élelmezési nehézségeit.
köztér
Vonyarcvashegy sikerre hangolva
Már a Festeticsek kora óta a mandulafák határozták meg Vonyarcvashegy arculatát, s ezek ma is egyre jelentősebbek. Ennek jegyében szervezik meg évről évre a Hercegi Mandulás Napokat. A programsorozat azon kultúrtörténeti értéknek állít emléket, mely szerint a település egykor a keszthelyi Festetics-család birtoka volt, s a mostani nagyközség nyugati területén helyezkedett el a főúri család mandulás kertje.
közélet
Húsz éve Gyenesért és a térségért
A 20 éves jubileumát ünneplő térségi Forrásvíz Természetbarát Egyesület (FOTE) a majd fél hónapot átfogó Zöld Hetek rendezvénysorozat részeként, április 21-22-én óriási sikerrel rendezte meg a huszadik „Rügyfakadás-Tavaszünnep” kulturális és környezetvédelmi szabadtéri rendezvényét.
interjú
Cserszegtomaj cselekvése
Cserszegtomajon olyan, egymilliárd forint nagyságrendű költségvetést sikerült elfogadni, amely biztosítja a település zavartalan minőségi fejlődését, fejlesztését és fenntartását.
nézőpont
Olvasható a Tárih-i Üngürüsz
Több évtizedes hallgatás után napvilágot látott a magyar ősgeszta forrásból íródott Tárih-i Üngürüsz (A magyarok története) őstörténeti része Grandpierre K. Endre, Grandpierre Attila és Blaskovics József munkája eredményeképpen.
pódium
A filmezés szabadságot ad
Gyerekként a pécsi balettintézet próbáit nézte (édesanyja ugyanis balettművész). Ezt kevésbé unta, mint az iskolát. Tizenhat évesen zenélni kezdett; azt gondolta, rocksztár lesz. Végül színész lett. Színpadon, játék- és tévéfilmekben egyaránt láthatja a közönség. Az utóbbi időben pedig a Nagy duett című műsorból is ismerhetik a nézők.
népies
Galamboki Szent György Vessző Napja
A szőlőhegyekkel, lankás dombokkal ölelt Galambok ligetes erdői között található Dél-Zala egyik legszebb horgásztava. A lankákon évszázadok óta szőlő- és gyümölcstermesztés folyik. A Zalakaros melletti településünkön egyre többen foglalkoznak szállásadással, vendégfogadással.
köztér
Április 27-28-29-én Nagykanizsa város napja
Önfeledt vidámság, jókedv, gyermekkacaj – párnacsata az Erzsébet téren az elmúlt évi városnapi ünnepségen Nagykanizsán, ahol idén is hasonló jókedvre számítanak, április 27-28-29-én. Nagykanizsa patinás főtere 1898-ban – Erzsébet királynéról – kapta nevét, majd vált közel száz évvel később e nívós esemény helyszínéül 1994-ben. Így idén huszonnegyedik alkalommal számít a nagyérdemű érdeklődésére.
civil
A tanulás volt az egyetlen kiút
Úgy érzi, hogy van egy védőangyala, meg egy szerencsecsillaga, amik eddig mindig átsegítették a nehézségeken. Ettől függetlenül azt vallja, hogy a szerencséért tenni is kell. Munkájában maximalista, nemcsak környezetével szigorú, hanem magával is. Ugyanakkor nyitott a világra és másokra, a zalaegerszegieknek pedig hálás, hogy befogadták.
kultúra
Helikoni ünnepség Keszthelyen
Két év szünet után kezdetét veszi Keszthely legismertebb és legkiemelkedőbb kulturális eseménye: a Helikon. A város a legtehetségesebb dunántúli diákokat látja vendégül, különleges pezsgéssel megtöltve a Balaton fővárosát – hangzott el a seregszemle nyitóünnepségén.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
baba-mama közösség (2), Somogyi Péter sportlövő (1), Retro véradás (2), Bödőcs Tibor (12), Kiss-Molnár István (6), Gyimesi Katalin (1), Tormafölde (4), Dr. Oroszlán Tamás főorvos, igazgatási koordinátor. (1), Zalaegerszegi Női Szalon (10), Gyógyító mosoly díj (2), Akusztik Turné (3), Fogyatékosok és Pszichiátriai Betegek Otthona (1), Online tárlatvezetés (5), Ébredező(k) (36), Csipke Parkolóház tetőterasz (1), dr. Gubán Miklós dékán (7), Mandala Festő (14), Keresztállítás (2), Alibánfa (1), Borvacsora (6)