Vezető hírek

olvass!
Elkészült az új Pannon Tükör
Nyomtatott formában ugyan egyelőre nem, de pdf-ben már elérhető a Pannon Tükör legfrissebb száma. Bubits Tünde főszerkesztő arról is tájékoztatta lapunkat, hogy a folyóirat mellett egy új kiadvány is elkészült (ami egyelőre szintén pdf-ben olvasható). Ezúttal a 2019-es Egymondatokból állt össze a The time is out of joint című kötet.
kortárs
Kék madarak között
Madarak és angyalok a leggyakoribb témája. Mindene a türkizkék szín. Munkáiból lehelet könnyű, megnyugtató és elbűvölő ősbizalom sugárzik. Gyerekkorunkban felejtett titoklátó szemünket nyitja fel újra. Célja, alkotásaival egészséges békességet közvetíteni a világnak. Págyi Zsóka keramikusművész több mint 20 éve Zala megye szerelmese, és 12 évvel ezelőtt új otthonául választotta ezt a vidéket.

kultúra
Teázás, túrázás és online színház
Vajon hogyan telnek a napjai mostanában a Sóska, sültkrumpli című tragikomédia két (nem túl életvidám) partjelzőjét alakító színművésznek, Baj Lászlónak és Szakály Aurélnak? A kialakult körülményekhez képest szerencsére jól érzik magukat, sőt a kényszerű pihenőidőt mind a ketten igyekeznek tartalmasan eltölteni.

közélet
Bevásárolnak, köztereket ellenőriznek
Gyógyszereket váltanak ki, banki ügyintézést végeznek, élelmiszereket és állateledeleket vásárolnak a Rendért Zalai Közbiztonsági és Polgárőr Egyesület polgárőrei annak érdekében, hogy a koronavírus által legveszélyeztetettebb korosztály tagjai otthon maradjanak. Májussal önkéntes munkájuk harmadik hónapját kezdték meg a zalai megyeszékhelyen.

nézőpont
Védelemért védelmet vár
Immunrendszerünk révén mindannyian egy hadsereget hordozunk magunkban, amely ha kell, megtámadja az ellenük forduló kórokozókat. Megfelelő működés esetén mellettünk áll, és kiáll értünk, viszont ha zavar támad benne, minket néz ellenségnek. A valóság azonban ennél sokkal árnyaltabb. Dr. Kovács Mónika PhD klinikai immunológussal, a megyei kórház I. Belgyógyászat és Infektológiai osztályának főorvosával beszélgettünk.

életmódi
A megfelelést most el kell engedni
A magyarországi veszélyhelyzet kihirdetése óta szinte mindannyiunk élete jelentősen átalakult. Sokan egyedül maradtak a karanténban, míg másoknak épp az lehet zavaró, hogy kis helyen vannak összezárva családtagjaikkal. Ráadásul minden eddiginél több időt töltünk az online térben is.

köztér
Épül a sport- és rekreációs központ az Alsóerdőn
Az Alsóerdei Sport- és Rekreációs Központ fejlesztése (MVP) projekt, valamint a „Zalaegerszeg Alsóerdő komplex turisztikai fejlesztése” című, TOP-6.1.4-16 ZL1-2017-00001 azonosítószámú projekt a bontási munkákkal, a terület előkészítésével elkezdődött, a munkaterületet a kivitelező Szabadics Közmű és Mélyépítő Zártkörűen Működő Részvénytársaság átvette - adta hírül a zalaegerszegi önkormányzat.

életmódi
Korlátozott szülinaposok
Kedves ismerősöm, Vajda László születésnapi felhívása adta az ötletet, hogy utánajárjak, kinek hogyan sikeredett a születésnapja áprilisban. Laci még a télen tette közzé, hogy nagy gyalogtúrára hív bárkit, aki vele ünnepelne. De az élet közbeszólt. Van, aki csalódott és van, aki kihozta a maximumot így is. Néhány zalaegerszegi áprilisi szülinapost kérdeztünk (a sorrend a hónap napjai szerinti, zárójelben a betöltött életkor).
civil
Egy délelőtt az adományközpont „járatával”
A Zalaegerszegen két éve működő adományközponthoz látogattunk, megnézni, hogyan módosultak feladataik mostanában, amikor sokaknak nem könnyű. Náluk egyébként is mindennaposak az élelmiszercsomagért betérő emberek. És, amint Dudás Gyula, az adományközpont vezetője elmondta, olyan még nem volt, hogy valamit ne tudtak volna adni.

népies
Skanzenfejlesztés: egy igazi göcseji falu létesül
Zajlik a Göcseji Falumúzeum fejlesztése, jelenleg a Hencz-malom homlokzati felújításán dolgoznak a szakemberek. Mint ismert, a város egy TOP-projekt keretében közel 150 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az 1968-ban megnyílt skanzen fejlesztésére. A következő hónapokban zajló munkálatok részleteiről a helyszínen rendeztek sajtóbejárást.

közélet
Kötelező lesz a maszkviselés Zalaegerszegen vásárlásnál, és a gyülekezési célú helyszíneken!
Sajnos a rengeteg intézkedés, figyelemfelhívás és rendelet ellenére mégis nőtt a fertőzöttek száma. A mai adatok szerint Zala megyében eddig 89 főnél mutatták ki a koronavírus fertőzést - tájékoztatott legfrissebb Facebook-közleményében Balaicz Zoltán polgármester.

közélet
Most egy új helyzet van
Az első intézkedést március 9-én jelentette be Zalaegerszeg polgármestere. Balaicz Zoltán akkor arról tájékoztatott, hogy elmaradnak a március 15-i városi ünnepségek. Mint lapunk érdeklődésére elmondta, ekkor kezdődtek a járványügyi intézkedések egyes lépései.

egyszervolt
A Lenin-szobortól a címerházig
1970-ben avatták fel a zalaegerszegi Ifjúsági Park (Vizslapark) szélén a Lenin-szobrot. Marton László szobrászművész négy méter magas bronz alkotása a megszokottakhoz képest viszonylag lezseren, zsebre tett kézzel ábrázolta a Szovjetunió első vezetőjét.
népies
Öltözz Te is népviseletbe!
Az öt évvel ezelőtt indult „mozgalmat”, mi szerint a Népviselet Napján, április 24-én, öltözzünk legalább jelzésszerűen népviseletbe, az idén sem hagyták veszni az elkötelezettek. Bár a szervezés bonyolultabb, a megjelenés az idén egyéni és távolságtartó, az értéket továbbra is magukra veszik.

közélet
Megugrott a fertőzésszám, maszkviselést kér a polgármester
Egy héttel ezelőtt örömmel számoltam be arról, hogy az önkormányzati egészségügyi alapellátásban és az idősügyi intézményekben elvégzett, a város által megrendelt és finanszírozott mind a 650 koronavírus teszt negatív lett. Sajnos pénteken érkezett az a hír, hogy a volt József Attila iskolában működő idősek otthonában, a demens részlegen az egyik ellátott pozitív eredményt produkált - adta hírül legfrissebb közleményében Balaicz Zoltán polgármester.

oktató
Kockarajz lecke az online térben
A gömb vetett árnyéka, ellipszisek tengelyállása, perspektivikus körök, méret-, levegő- és vonalperspektíva. Csak néhány téma azok közül az animált gifek, illetve rövid videók közül, melyekkel Monok Balázs rajztanár avatja be tanítványait a karantén alatt a rajzolás elméletébe és gyakorlatába.
zöld
Madárles a szobaablakból
Példát vehetünk a madarászokról, akik számára kiemelt elfoglaltság a természet megfigyelése. Teszik ezt a mostani korlátozott körülmények között is, felhasználva az időt a szűkebb lakótér ökoszisztémájának feltérképezésére. Ha máshonnan nem, az erkélyről ezt mi is megtehetjük, megnyugvásra lelve a látványban és a csicsergésben. Gál Szabolccsal, Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület tagjával beszélgettünk.

sport
Megújul az Ostoros-csarnok
Csak a fő tartószerkezeteket hagyják meg a zalaegerszegi Ostoros Károly Sportcsarnoknál, ami teljes rekonstrukciójával a már felújított ZTE Arénához harmonizáló arculatot kap. A névadónak, akinek nevéhez a kosárlabda-szakosztály 1946-beli létesítése is fűződik, emléktáblát kívánnak avatni a munkacsarnokként is ismert épület év végére tervezett átadásán.

kultúra
Az online térben is zajlik a múzeumi munka
A koronavírus okozta járványt mindenki szorongással és nehézségekkel éli meg, ám a múzeum munkatársai már készülnek a jövőre. Hiszen a ma eseményei holnap történelemmé válnak. Éppen ezért a Göcseji Múzeumban már most elkezdődött a veszélyhelyzethez és a járványhoz kapcsolódó tárgyak, fotók és más „relikviák” gyűjtése, dokumentációja.

oktató
A vívás regionális bázisaként épül
A zalaegerszegi Mindszenty Általános Iskola és Gimnázium új tornacsarnokának és vívótermének építésével az elmúlt időszak egyik leglátványosabb és legkomplexebb kivitelezése zajlik a városban, ami jelenleg mintegy 45 százalékos készültségen áll. A szerkezetkész épületeken már a homlokzati és hőszigetelési munkák zajlanak a nyílászárók beépítésével és a belső szakipari szerelésekkel együtt.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
AVL autóipari kutatóvállalat (3), Zalacséb (2), Kis-Balaton Látogatóközpont (2), Fonó Udvar (1), Tisztújító küldöttgyűlés (2), Gyenesi Lidóstrand (10), ELTE BTK Régészettudományi Intézete (1), Kostyál László (41), MAGOSZ (1), Gróf I. Festetics György Művelődési Központ (6), Véradók ünnepe (1), Deák Kata (1), Meghívás gyermeknapra (2), Országos Mentőszolgálat (4), Látásfogyatékosok Egyesülete (2), Tóka étterem (1), civil nap (2), Gasparich Márk Kilit (1), Kerekes Endréné Radó Mária (1), M76-os gyorsforgalmi út (11)