Vezető hírek
„Nem tudjátok, hogy örökké élünk”
Tóth Imre emléke előtt tisztelegtek
Tóth Imre (ZalaMédia archív/pP)
A tavalyi, 55. születésnapját és az arra tervezett új verses válogatáskötetét már nem élhette meg Tóth Imre, ezért posztumusz adták ki az „Örökkévalóság pózában” című könyvét. Ebben, korábban már megjelent művei mellett, még egy fejezetnyi olyan költemény kapott helyet, melyeket ezidáig nem publikáltak.
Cserpes Attila és Tóthné Hantos Katalin
Az idei születésnapon (július 2.) pedig emlékasztalt avattak az egykori törzshelyén, a PopUp Caféban, mely a Pannónia Kulturális Egyesülettel karöltve szervezte a nevezett eseményt. A versfelolvasók között volt a költő özvegye, Tóthné Hantos Katalin, valamint Szemes Péter esztéta. Ők ketten végezték a fájdalmasan nehéz munkát, átolvasták a hagyatékot, melyből válogatva született meg a nevezett verseskötet.
Szemes Péter
- Kevés zalaegerszegi költőnek van kultusza, pedig többnek is lehetne. Ezért gondoltuk, hogy Tóth Imrének legyen. Amíg mi, barátok, tisztelők élünk, ápoljuk az örökségét – mondta Szemes Péter, a hagyományteremtő szándékkal szervezett felolvasóest résztvevőinek. – Az emlékasztalnál, ahol mindig mások verseiről és életművéről beszélt, most szóljanak az ő versei.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Karambolozott két jármű BagodbanÉvértékelőt tartott a Zalatriatlon EgyesületJövő héten újabb forgalomkorlátozás lesz a Baross-liget környékénÚj vezető a Göcseji Múzeum régészeti osztályánRejtélyes és vicces múltidézés a PáterdombonAlsórajkon állandó kiállítása nyílt Kisfaludi Strobl ZsigmondnakLátogatási korlátozás a zalaegerszegi kórházbanA Caffé Parco lett a legkedveltebb kávézóSzalagkorlátnak csapódott egy autó az M7-es autópályán, NagykanizsánálTisztújítás a zalaegerszegi Fidelitasnál -
rovatunk hírei
Évindító sajtótájékoztató és ajándékozás a levéltárbanTakács Ágnes alkotásaiból nyílt emlékkiállítás Drabik és DrabikÚjévi fogadás 2025.Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállítás top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélTakács Ágnes alkotásai a páterdombi műterembenLátványos fejlesztések a zalaegerszegi Ady utcábanLegyen-e Petőfi-szobor Zalaegerszeg belvárosában?Szarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökA Kósa házaspár a zalaegerszegi Lokálpatrióta Klubban