Vezető hírek
Kisemberek és a nosztalgia
- Olvasó embernek tartom magam. Negyven éves koromig csak olvastam, aztán másfél éve írok is. Először csak rövideket, aztán kezdek rájönni, hogy az nem elég – mondja a város friss írója, akit a szintén friss Deák-kert portál is szerzői között jegyez.
- Szomorkás, nyomasztó hangulatúak az írásaid.
- Melankolikusak, ezt már más is mondta. A derűs írás a legnehezebb és talán a melankólia nem olyan rossz dolog. Bármi inspirálhat, de leginkább kisember sorsokat látok, nap mint nap találkozom ezzel, a munkahelyemen, az utcán, bárhol. De néhány kivételtől eltekintve a végén ott van a remény – mondja a Göcseji Falumúzeum munkatársaként dolgozó író.
Beszélgetés Balaton László szerzővel
- A másik témád a ’ 80-as évek. Olyan részletességgel tudod felidézni a kort, ami az olvasót is visszarepíti oda.
- Boldog gyerekkorom volt a Kertvárosban, nosztalgikusan gondolok vissza rá, ahogy a vidéki, falusi életre is. Próbálom a színeit, illatait áthozni. Mindez megvan a fejemben csak elő kell hozni. Egyébként is fejben írok és amikor megvan leülök és bármi történhet körülöttem azt leírom. A témákat még inspirálja az egyre növekvő hitem. Bármilyen sokat olvasok, amit még nem írtak meg, azt úgy érzem, nekem kell. A gyerekkori nosztalgia sokszor visszatér. Sokat írtam már róla, de még nem mindent, majd ha az is felszínre jön, akkor foglalkozom mással. Addig ez feszít belülről.
- Hogyan leltél közönségre?
- Először mindent a páromnak mutatok meg. Ő komoly szakértő magyar-néprajz-angol szakos tanárként. Így a számomra alapvető helyesírás mellett szakmai szemmel tudja értékelni az én amatőr kutatásaimat a göcseji néphagyományról. Aztán, bár nem tetszik, de közösségi oldalakon élünk. Itt a meglepődés mellett gyorsan pozitív visszajelzéseket kaptam a barátoktól, ismerősöktől. Aztán jöttek pályázatok, antológia és legutóbb a Deák-kert, egy néhány hónapja indított zalaegerszegi online irodalmi portál. Lokálpatrióta vagyok, számomra fontos, hogy helyben maradjon az írásom.
- A helyi futball csapat elkötelezettjeként is ismernek.
- Ez a mi csapatunk, tehát nekik szurkolok. A szurkolótáborban aztán eltűnnek az egyébként meglévő társadalmi különbségek. Gondolkodom egy szépirodalmi futball könyvön is, abból nincs sok. Bár Mándy Iván és Esterházy Péter után ez merész vállalkozás lenne.
- Summa erről a másfél évnyi alkotó munkáról, tervek?
- Szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen rövid idő alatt ilyen sok pozitív visszajelzést kaptam. Ez inspirál is. Még komolyabban szeretnék tehát az írással foglalkozni, ami azt jelenti, hogy még többet fogok olvasni, még inkább tanulmányozni a magyar helyesírást, és azokat a dolgokat alaposan kutatni, amiről írok. Aztán írni, írni, írni, mert ezt így lehet fejleszteni. A novella nagyon bejött, de szeretnék majd hosszabbat is és a nagy álom a saját kötet. Remélem megkaptam ehhez a talentumot.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Az egészségvédelemről tájékoztatott a A Tiéd a Város EgyesületA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcát -
rovatunk hírei
Az egészségvédelemről tájékoztatott a A Tiéd a Város EgyesületA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcát top 10
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában A háború ihlette Herkli Mátyás díjnyertes grafikáitTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanNövekvő könyvtárhasználat, több fiatal beiratkozóGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketLezárások az Aranyoslapi forrás mellettA fa útja a termékig a Göcseji Tudásközpontban