2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Karcsúbb lapszám, sokszínű tartalom

2023. április 05. szerda, 20:30
Szerző: Pánczél Petra; Fotó: pP
Kisebb méretben és kevesebb oldalon, de megjelent a Pannon Tükör idei első száma. A folyóiratot a 2022-es Egymondatok kötettel együtt mutatták be a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban.

28. évfolyamát kezdi a Pannon Tükör

Mint azt dr. Gyimesi Endre, a periodikát kiadó Pannon Írók Társaságának elnöke köszöntőjében elmondta: a szűkös források és a megemelkedett nyomdaköltségek indokolták a lap méretének csökkentését. Bíznak benne, hogy mindez átmeneti jellegű. Úgy véli, a döntéshozóknak jobban oda kellene figyelniük arra, hogy a kultúra forintjai ne csak lassan csordogáljanak, hiszen ha ezen spórolunk, értékek vesznek el. Annál is inkább, mert a nehézségeket, és a háborús helyzeteket mindig a kultúra és a művészetek segítségével lehetett átvészelni. Hozzátette: az idei immár a Pannon Tükör 28. évfolyama és a „karcsúsítás” ellenére a lap alapértékei nem változtak. Továbbra is a sokszínűség határozza meg a szerkesztőség szellemiségét. Irodalom, képzőművészet, helytörténet, színház és más társművészetek egyaránt helyet kapnak a folyóirat hasábjain.

A 28. évfolyamát kezdi a folyóirat. Gyimsi Endre mondott köszöntőt

Szintén fontos missziót teljesít az Egymondatok sorozat is. Minden lapszám ezzel indul, következő évben pedig kiadják az előző évi írásokat. Most Pero yo ya no soy yo címmel jelent meg a 2022-es összegző kötet.

Bubits Tünde főszerkesztő úgy értékelte a legújabb lapszám méretét, hogy olyan, mint egy gourmet-fogás: művészi, minőségi, de jól lakni nem lehet vele. Fontos, hogy a nehéz helyzetben a humor ne hagyja el az embert. A változások ellenére arra törekedtek, hogy a lap tartalma az eddigieket kövesse. Most is Egymondatokkal indítanak, nem maradhatott el a szépirodalom, valamit a helytörténet és a társművészetek sem. Utóbbi két rovatot Molnár András történész-főlevéltáros, és dr. Kostyál László művészettörténész jegyzi. Deák Ferenc Kis Lajos udvari ágenshez írt leveleiről, valamint Szabó Sándor képzőművész születésének 100. évfordulójáról írtak tanulmányt.

Dr. Kostyál László, Nagygéci Kovács József, Molnár András, Tóth Renáta, dr. Gyimesi Endre és Bubits Tünde

A főszerkesztő hozzátette: néhány rovatot ugyan elhagytak, de összességében izgalmas és igényes lapszám született, melyet Szabó Sándor festményei illusztrálnak. A kényszerhelyzet talán arra is jó alkalom, hogy találékonyabbá váljanak, és ha kell, megújuljanak.

Egymondatok és az idei első lapszám

Nagygéci Kovács József főszerkesztőhelyettes a Pannon Tükör online változatának jelentőségére hívta fel a figyelmet, de szólt arról is, hogy új támogatója van a lapnak; a Solar Gold Zrt. segíti az internetes megjelenést. Továbbá jelezte, hogy lemezfelvétel készült Csengey Dénes és Cseh Tamás közös szerzeményeiből (a dalokból korábban már egy zenés irodalmi előadás is született). Az online- és bakelit lemez kiadója a Pannon Írók Társasága. A hangfelvételek hamarosan elérhetők lesznek.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK