Vezető hírek
Csengey-kötet kiadatlan versekből
Legyen Zala! az új lapszámban
Dr. Gyimesi Endre, a folyóiratot kiadó Pannon Írók Társaságának elnöke a résztvevőket köszöntve elmondta: a 27. évfolyamában jár a periodika, és a kezdetek óta fontos képviselője a régió művészeti és kulturális életének. Bizonyítja ezt a lap által meghirdetett Legyen Zala! irodalmi és képzőművészeti pályázat is, melyre 267-en küldtek be műveket. Nemcsak Zalából, hanem a megye határain túlról is érkeztek pályaművek. A mostani rendezvény egy többszörös ünnep, hiszen a folyóirat legfrissebb lapszámán kívül egy új, és kuriózumnak számító kötetet is bemutatnak. A Pannon Írók Társasága gondozásában megjelent ugyanis a fiatalon elhunyt író, költő, színpadi szerző, Csengey Dénes (1953-1991) Távmondatok című, eddig kiadatlan verseit, dalszövegeit tartalmazó könyve. Az elnök szerint ez a kiadvány országos érdeklődésre tarthat számot.
A lap szerkesztői a Legyen Zala! pályázat jelen lévő díjazottjaival
A most megjelent Pannon Tükröt és a zsűrizett, valamit díjazott alkotásokat Bubits Tünde, a lap főszerkesztője mutatta be. Mint mondta, a Legyen Zala! pályázat ötletgazdája Szálinger Balázs író volt, a zsűri tagjainak pedig a Pannon Tükör-díjas szerzőket kérték fel. A pályázatra prózai, lírai műveket, publicisztikákat, színpadi műveket, továbbá képzőművészeti alkotásokat és fotókat egyaránt be lehetett küldeni. A lényeg az volt, hogy valamilyen formában jelenjen meg benne Zala; legyen szó tájról, épített örökségről, vagy az itt született emberekről, hírességekről.
A pályázat jeligés volt, a zsűri tagjai nem tudták, hogy éppen kinek a művét tartják a kezükben. A díjazottak közül hárman - Sebő József (dráma, 2. díj), Lackner László (dráma, 3. díj) és Margetin István (próza 1. díj) – jelen voltak a lapszámbemutatón. A folyóiratban az egyes kategóriák művei olvashatók.
A Csengey-kötet borítója (Grafika: Tóth Norbert)
A Csengey-kötetről a szerkesztő, Nagygéci Kovács József, a Pannon Tükör főszerkesztő-helyettese szólt. Mint mondta: fontos, hogy a mai irodalomkedvelők is megismerjék Csengey Dénes munkásságát, aki nagyon fiatalon, mindössze 38 évesen huny el. Életének zalai kötődése is van, hiszen a ’80-as évek közepén családjával Keszthelyre költözött. Az író, költő, esszéíró szintén a ’80-as években Cseh Tamásnak írt dalokat; olyan dalszövegei születettek, melyek versként is megállják a helyüket.
Nagygéci Kovács József a néhai író fiával, Csengey Balázzsal, Szálinger Balázs révén ismerkedett meg. Ekkor tudta meg azt is, hogy a Csengey-hagyaték számos kiadatlan művet tartalmaz. Ezek kötetbe rendezésével nem az volt a cél, hogy pusztán dalszövegek gyűjteménye legyen, és az sem, hogy a ’80-as évek relikviáit vonultassa fel. Hanem sokkal inkább az, hogy bemutassák egy ma is érvényes költői életmű eddig ismeretlen, vagy kevéssé ismert részeit. (A szövegek között vannak olyanok, melyek Cseh Tamás Mélyrepülés című albumán hallhatók.) Ahogy a szerkesztő a kötet hátoldalán megfogalmazta: Csengey a Távmondataival egyszerre a múlt század utolsó, és a 21. század első felkiáltójeles magyar költője.
Csengey Dénes
A kiadvány két felelős szerkesztője Csengey Balázs és Szálinger Balázs a kötet utószavában többek között azt írják: a szövegek válogatása során komoly dilemmákkal kellett szembenézniük. Az ismert dalszövegekhez kötődő dallamot ugyanis nagyon nehéz volt „letakarni”, és csupán magát a verset nézni. A másik problémát pedig az jelentette, hogy a hagyaték jó része egyfajta korrajz, korhangulat, ami a lírai kötethez kevéssé passzolt volna. Így az a döntés született, hogy ebben a verses anyagban ezeket a „hangulati” szövegeket nem jelentetik meg. Összességében egy feszes, erős verseskötet született, melyben a daloknak íródott szövegek kiszakadnak dalszöveg mivoltukból, és versként funkcionálnak. De az olvasó megismerkedhet az eddig mappákban megbúvó, korai és kései Csengey-versekkel is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnélA József Attila Városi Tagkönyvtár lett a legszebb díszítésű könyvtár Fákat döntött meg a szél ZalaegerszegenMásodfokú (narancs) meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreÉletet mentett a szén-monoxid-érzékelőEZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekről -
rovatunk hírei
Kisfaludi Strobl Zsigmond kiállításNémeth János kiállításBarangolás a Göcseji FalumúzeumbanA zalaegerszegi zsidóság múltja – kiállításKESZTHELY HÍRES HÖLGYEIBalaton Art Alkotóközösség kiállítása"Előttünk nincs titok” 16+ múzeumi találkozások – Rejtély a múzeumban Göcseji MúzeumBemutatkozik... a Göcseji Múzeum farestaurátoraA VILÁGON EGYEDÜLI – Balneológiai és helytörténeti kiállításÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSOK A LENDVAI ZSINAGÓGÁBAN top 10
Fényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrök2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatán