2024.12.21., szombat - TamásZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Trianonról és a mesterséges intelligenciáról

2023. szeptember 21. csütörtök, 17:28
Szerző és fotó: Antal Lívia
Megkezdődött a Szenior Akadémia 2023/2024-es tanévének őszi féléve Zalaegerszeg Idősügyi Tanácsának szervezésében, valamint a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjának közreműködésében. A tanévnyitó egyben az első előadási nap volt, amelyet októberben még egy alkalom követ. Ahogy korábban, most is lesznek klubfoglalkozások ősszel.

A Szenior Akadémia őszi félévének első napján

Dr. Palányi Ildikó, Ifj. Sándor Dénes György, Balaicz Zoltán, Balaicz Zoltánné, Hutnik Eszter idősügyi szakreferens,
Nánay Mihály és dr. Kocsis Gyula önkormányzati képviselő

Az élethosszig tartó tanulás fontosságát emelte ki Balaicz Zoltán polgármester köszöntőjében. A jelenlévőkhöz intézve szavait azt mondta, bízik abban, hogy valamennyien megtalálják a számukra érdekes témákat és foglalkozást a Szenior Akadémia programjai közt. Jelezte, október elsejével kezdődik az idősek hónapja, amely majdnem két hónapon át kínál programokat a város szépkorú kosságának. Kiemelte, így kívánják megköszönni mindazt, amit az elmúlt évtizedekben az utánuk jövő generációkért tettek.

Az egyetem számára nagyon fontos a társadalmi felelősségvállalás, mondta dr. Palányi Ildikó PhD egyetemi docens, megbízott főigazgató. Mint fogalmazott, a nagyelőadó rendelkezésre bocsátásával segítik a Szenior Akadémia céljainak megvalósítását. Az idősebb korosztály ne szakadjon le a társadalomtól, hanem szabadidejét hasznosan eltöltve és új ismeretek birtokában, annak szerves része legyen továbbra is.

A trianoni békediktátumról tartott előadást Nánay Mihály, a Rubicon Intézet tudományos főmunkatársa. Érdeklődésünkre előtte elmondta, itt az ideje annak, hogy reális képet adjunk a Trianonról, amelyről az elmúlt egy évszázadban sokféle vélemény hangzott el. Előadásában a békediktátum előtörténetének, keletkezésének és következményeinek nem mindenki számára ismert „apró részleteit” tárta a hallgatóság elé.

Mi a mesterséges intelligencia lényege, mi az a MI? Az idős korosztályt ezt miben érinti, és melyek azon társadalmi és személyes vonatkozásai, amelyek lehetőségként, de veszélyekként is jelentkeznek. Erről Ifj. Sándor Dénes György, a város infokommunikációs tanácsosa beszélt előadásában.

Társastánc, angol nyelv, gyógytorna, gyászfeldolgozás és országismeret témákban lesznek várhatóan kéthetente klubfoglalkozások. A szenior akadémia következő előadásnapja október 19-én lesz, amelyen az idén 175 éves Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház orvosaitól és vezető dietetikusától hallhatnak egészségügyi témájú előadásokat a szépkorúak, mondta el Balaicz Zoltánné, a PE ZEK Nyelvi és Felnőttképzési Irodájának vezetője, a Szenior Akadémia főszervezője.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK