Vezető hírek
Rendőrök a gyalogátkelőknél
A gyerekek biztonságos átjutását segítik
Az Ady-iskolánál, ha kellett, megállították a járműveket
Soós Szabolcs rendőr alezredes, közlekedésrendészeti osztályvezető elmondta, hogy szükség esetén a járműforgalmat is megállítják, hogy a gyerekek biztonságosan haladhassanak át a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeken. Emellett odafigyelnek a szabálytalanul közlekedő gyalogosokra és gépjárművezetőkre, valamint a biztonsági övet és a gyermekülést nem használó sofőrökre. A szeptember végéig tartó akcióban reggel héttől nyolc óráig, és délután fél négytől fél ötig vannak jelen a nagyobb közlekedési csomópontok melletti iskoláknál, mint az Ady-iskola is. A polgárőrség is besegít ebbe a munkába a Liszt-, az Eötvös-, a Landorhegyi és a Petőfi-iskolánál. Az utóbbi intézménnyel kapcsolatban az osztályvezető ismét arra kérte a szülőket, hogy a jelzőlámpás gyalogátkelőt használják, és ne az úttesten szaladjanak át gyerekeikkel, rossz példát mutatva nekik. A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság zalalövői, pacsai és gellénházi őrsei is vigyázzák a rendet a hozzájuk tartozó települések iskoláinál, például a jelentős közúti forgalom mellett fekvő bagodi intézménynél.
Soós Szabolcs beszélt arról is, hogy kollégái az iskolarendőr-program keretében is „jelen vannak” azokban az általános és középiskolákban, ahol kérték ezt a lehetőséget. Nevüket, elérhetőségüket kiplakátolták az intézményekben. A diákok nemcsak közlekedésbiztonsági, de bűnmegelőzési, és más, őket nyugtalanító kérdésekben is fordulhatnak a hozzájuk.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megújult az Apáczai MK fűtési rendszereÚtburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészben -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
A zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanMegszépült a Saly család sírja a Göcseji úti temetőbenHárom éve lép fel a Motion Dance School a kosármeccsekenNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portánFilmezést tanulnak a Reels-videók világában