2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

A műszaki szakemberek képzéséért

2019. május 29. szerda, 19:29
Szerző és fotó: Antal Lívia
A képzést és a kutatás-fejlesztést érintően együttműködési megállapodás született a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), a zalaegerszegi Ganz Ábrahám Szakgimnázium valamint a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum között.

Oktatási együttműködést kötött a BME és a Ganz

– Az együttműködés keretet ad arra, hogy elkezdjük a közös munkát, ami mintaértékű a BME életében, mert ez az első eset, hogy egy középiskolával kötünk megállapodást - mondta dr. Varga István, a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar dékánja. - A zalaegerszegi Ganz Ábrahám Szakgimnázium olyan szakmacsoportokban képez fiatalokat, akik a műszaki, a logisztika, a közlekedés és a járműipar területét érintő képzéseink utánpótlását jelentik egyetemünk számára. Az együttműködés így mindkét fél számára előnnyel jár, hiszen a szakgimnáziumban folyó képzést segíteni tudjuk oktatási és kutatási anyagokkal, továbbá egymás kutatási projektjeibe is be tudunk kapcsolódni. Bízunk benne, hogy az együttműködés eredményeképpen az itt tanuló fiatalok egy jelentős része tanulmányaikat a Műegyetemen folytatják majd, hogy még felkészültebb, még jobb szakemberekké váljanak.  

Dr. Háry András, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy a járműipari tesztpálya szempontjából is komoly jelentőséggel bír a megállapodás. Mint mondta, a szakgimnáziumra olyan ipari technikumként tekintenek, ahol a fiatalokat már 14 éves kortól kezdődően oktatják arra a műszaki kultúrára, melynek ismeretét nemcsak a tesztpálya, de az ipar más ágazatai is elvárják a digitalizáció korában. Dr. Háry András hozzátette azt is, hogy a járműipari tesztpályához kapcsolódó mérnöki szakokon, így a BME-én tanuló, a tesztpálya iránt érdeklődő hallgatók számára már az első évfolyamtól gyakornoki programot ajánlanak.

Vizlendvai László, a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum főigazgatója hozzáfűzte, hogy az egyetem és a szakgimnázium között most tulajdonképpen egy szándéknyilatkozat köttetett. Ez előkészítése a már konkrét feladatokat és vállalásokat tartalmazó együttműködési megállapodásnak, amelynek tartalmát a következő hetekben, hónapokban dolgozzák ki.

Az erről szóló dokumentumot a III. Országos Mobil Járműipari, Logisztikai Szakkiállítás és Konferencia keretében írta alá Makár Barnabás, a Ganz Ábrahám Szakgimnázium igazgatója, Böröcz Csaba, a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum főigazgató-helyettese, valamint dr. Varga István, a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karának dékánja írta alá (képünkön).

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK