2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Oklevél a senior hallgatóknak

2017. május 26. péntek, 18:55
Szerző és fotó: Antal Lívia
Először adott át elismerő okleveleket senior hallgatóinak a BGE zalaegerszegi gazdálkodási kara, mely alkalomból ugyancsak először hívta össze az ünnepi dékáni tanácsülést. A 2016/17-es tanév őszi és tavaszi félévét 315 hallgató teljesítette, közülük mintegy 200-an vehették át a tanúsítványt.

Az ünnepi dékáni tanácsülést az évindítás, a tanévzárás valamint a campus történetéhez kapcsolódó események okán szokták megszervezni, éppen ezért ez nap kiemelt fontosságú az egyetem életében, mondta köszöntőjében Lambertné Katona Mónika dékán. Felidézte, hogy a programot megálmodó Boda Laci bácsi 2015 májusában kereste fel. A Zala Megyei Idősügyi Tanács 2016-ban elhunyt elnökének elkötelezettsége, megnyerő személyisége egyből meggyőzte arról, hogy gazdálkodási kar igenis fel tudja vállalni az akkor még csak formálódó senior akadémiai program vezetését.

Tanévzáró a BGE zalaegerszegi gazdálkodási kar akadémiáján

Így indult útjára az a missziós tevékenység, mely a tudománynépszerűsítést, az ismeretterjesztést, a tudásbővítést, új és innovatív megoldások bemutatását, valamint a helyi értékek megőrzését jelölték ki feladatként. Hangsúlyozta, 21. századi felsőoktatási intézményként elkötelezettek a társadalmi felelősségvállalásban a szakterületükhöz tartozó ismeret és tudás átadásán túl. A Senior Akadémia sikere nemcsak a lelkes szervezőknek, oktatóknak és előadóknak köszönhető, hanem azon bizalmi alapú együttműködésnek, melyet Zalaegerszeg önkormányzatával alakítottak ki. A sikerhez kellett a hallgatók nyitottsága, lelkesedése, megértése, elfogadása, mondta, hozzátéve, bízik abban, hogy a mindennapokban hasznosító tudást tudtak átadni az elmúlt két évben.

Balaicz Zoltán polgármester, a város idősügyi tanácsának elnöke úgy fogalmazott, magánemberként is úgy gondolja, a fiatalabb generáció sohasem feledkezhet meg arról, hogy mit köszönhet az előttük járóknak. A tisztelet, a törődés, a figyelem egyfajta kifejezése a Senior Akadémia is, hangsúlyozta, majd gratulált a hallgatóknak a sikeres teljesítésért járó oklevelekért.

Az egész életen át tartó tanulás fontosságára hívta fel a figyelmet dr. Jancsik András PhD. A BGE oktatási rektorhelyettese azt mondta, nemcsak azért kell tanulni, hogy sikeresebbek legyünk, lehet azért is, mert érdekel bennünk valami. Ezt a természetes kíváncsiságot, a tanulni vágyás izgalmát tapasztalhatták meg a Senior Akadémia elmúlt két évében, amiért tiszteletét fejezi ki.

Pácsonyi Imre, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke arról beszélt, hogy az idős emberektől lehet, és igenis kell tanulni. Az értékrend azt is megkívánja, hogy a család valamennyi közös értékét, szerepét együttesen minden generáció képviselhesse.

 Az ünnepség végén Vizvári Ottó, az Életet az Éveknek Nyugdíjasklubok és Idősek Országos Szövetsége megyei szervezetének elnökhelyettese köszönet mondott Lambertné Katona Mónikának, akit a senior hallgatók állva tapsoltak meg.  

– Érdekes témákban neves előadóktól hallgathattunk előadásokat. Hálás köszönetünket tudjuk kifejezni a dékán asszonynak, az oktatóknak és szervezőknek, hogy megvalósították számunkra ezt a programot – vélekedett másokkal egyetemben Orbán Istvánné.

A nyári szünet után a Senior Akadémia folytatódik immár a harmadik tanévvel.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK