Vezető hírek
Művészeti gimnazisták alkotótábora a Gébárti-tónál
Évindító festészeti gyakorlaton az adys diákok
A 9. évfolyamosok mellett a művészeti gimnázium néhány felsőbb évese is részt vesz az egyhetes tóparti gyakorlaton, mentorként segítve az új „gimiseket”.
Tánczos György festőművész-tanár, a tábor vezetője ottjártunkkor elmondta: az évindító tábor célja egyrészt az, hogy összekovácsolja a kilencedikeseket, megismertetve őket a grafika és a festészet néhány alapfogásával. De az évek során a tehetséggondozás is hangsúlyossá vált, így a felsős gimnazisták közül is visszahívnak néhány diákot a táborba. Közülük olyan tanulókat választanak, akik az előző tanévben magas szinten teljesítettek, országos versenyeken indultak és a szorgalmuk miatt is megérdemlik a jelenlétet. A tábor továbbra sem bentlakásos, bár nem mondtak le arról, hogy egyszer azzá váljon. A gyerekek reggel 9-től délután 3-ig vannak kint a Gébárti-tó partján. De az is ajándék, hogy egy héten át ennyi időt itt lehetnek – fogalmazott Tánczos György.
Hozzátette: a változékony időjárás miatt az idei művészeti gyakorlatot úgy szervezték meg, hogy eső esetén a gébárti alkotóházban elméleti- és grafikai órákat tartanak, ha pedig jó idő van, akkor tóparti festészeti gyakorlaton vannak a diákok.
A művésztanár mellett Gondos Anna, az Ady-iskola tanára segíti a munkát, aki kérdésünkre elmondta: többek között a diófapácról, akvarelltechnikáról kaptak hasznos ismereteket a gyerekek. Papírmetszetek, festmények egyaránt készülnek az egy hét alatt. Az időkorlát miatt kicsit sietniük kell mind az elméleti, mind a gyakorlati anyaggal, de már a harmadik napon jól látszott, hogy kellő mennyiségű és minőségű tanulmányrajzot és festményt készítettek a tanulók. A táborozóknak Kovács László művészettörténész, az iskola művésztanára is tartott előadást, aki a gébárti szoborpark történetéről mesélt a gyerekeknek.
Tánczos György megjegyezte: a táborban a diákok használhatják a mobiljukat, vagy okoseszközeiket, hiszen fotók, videók is készülhetnek az egyes munkafolyamatokról. A művészeti oktatásban gyakran van jelen az okostelefon, mint segédeszköz. Annál is inkább, mert a tanulmányok elkészítéséhez előzetesen fotót készítenek a gyerekek, és az alapján rajzolják-, festik le a látottakat, vagy – feladattól függően – azok egy-egy részletét.
A gyakorlati hét arra is alkalmat ad, hogy közösen megbeszéljék, értékeljék az elkészült munkákat.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligában -
rovatunk hírei
Új integrált intézmény a fogyatékkal élőknekErősíthető sorstársi kapcsolatSikeres pályázat a ZalaszentivánonFél karral lett világbajnok sportoló PéterEgy rendhagyó könyvZalaegerszegre látogattakIgricfesztivál NagykanizsánJimi, az örökmozgóKötetben a képzési tapasztalatokA közös dalolás örömére top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Városi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításLezárások az Aranyoslapi forrás mellettTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform Irodával