Vezető hírek
Ballagnak az első kéttannyelvűsök
Igaz, akkor még mind a két iskolában csak fél-fél osztály indulhatott (13-13 fővel). Makovecz Tamás, az intézmény igazgatója a kezdeteket felidézve elmondta: nyolc évvel ezelőtt, a megyében egyedülálló módon indult el ez a képzési forma általános iskolai keretek között. A következő esztendőben aztán már egy-egy osztály kezdte meg kétnyelvű tanulmányait a Dózsában és a Petőfiben. Ma pedig közel 300 diák tanul az összevont intézményben.
Sikeres képzés a Petőfi- és Dózsa iskolában
Az értékelésre az apropót a közelgő évzáró, az elsőként búcsúzó végzősök, na és az általuk letett sikeres középfokú nyelvvizsgák száma adta. A jeles alkalomból a diákok, tanárok és szülők egy teadélutánon vehettek részt a városházán, ahol Kajári Attila, a Zalaegerszegi Tankerületi Központ igazgatója, és Velkey Péter humánigazgatási osztályvezető is köszöntötte őket. Kiváltképp azt a tizennyolc fiatalt, akik már rendelkeznek államilag elismert, C típusú középfokú nyelvvizsgával.
Az iskolaigazgató a sajtónyilvános eseményen azt is elmondta, hogy az alsósok heti hat órában tanulják a nyelvet, játékos formában. Ez kiegészül azzal, hogy a rajz, testnevelés és technika óráik is angolul zajlanak. Felsőben aztán már a közismereti tárgyak anyagának jó részét is angol nyelven tanulják a diákok. Az igazgató büszke a szakmai sikerre, ami – mint fogalmazott – nem jöhetett volna létre a pedagógusok színvonalas munkája és a szülők támogatása nélkül.
A teadélutánon – ahol nem maradt el a (gyerek)pezsgős koccintás és a torta sem – néhány ballagó diák is felidézte a képzés néhány emlékezetes pillanatát. Például, hogy milyen ijesztő volt először angol nyelven tanulni a törit, és hogy sokszor lázadtak a sok házi feladat miatt. De aztán a tanáraik mindig segítettek a nehéz pillanatokban, aminek meg lett az eredménye.
A nyelvvizsga már csak azért is fontos számukra, mert nemcsak a középiskolai évekhez ad nekik könnyebbséget, hanem a bizonyítvány egyfajta „belépő” a felsőfokú képzésekhez is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megújult az Apáczai MK fűtési rendszereÚtburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészben -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
A zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanMegszépült a Saly család sírja a Göcseji úti temetőbenHárom éve lép fel a Motion Dance School a kosármeccsekenNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portánFilmezést tanulnak a Reels-videók világában