Vezető hírek
Adjunk, mennyit és mire?
A zsebpénz szerepe a pénzügyi tudatosságban
Szülők, pedagógusok, banki szakember és nyolcadikos gyerekek ezekről a kérdésekről cseréltek véleményt Domján Tímea történelem–informatika szakos tanár, mesterpedagógus vezette kerekasztal-beszélgetésen a Zalaegerszegi Petőfi Sándor Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában.
A mai gyerekek nagyon korán, már alsósként kapcsolatba kerülnek a pénzügyekkel. Vásárolnak az iskolai büfében, vagy olyan online játékokkal játszanak mobiltelefonjukon, amelyek használatához virtuális, illetve valós pénzt kell fizetniük. Mindebből következik, hogy a pénzügyi ismeretek oktatását és a pénzügyi tudatosságra való nevelésüket időben kell elkezdeni, otthon és az iskolában is – vezette fel a beszélgetést Domján Tímea. Hogyan is lehet ez hatékony? Sokoldalú megközelítéssel, gyakorlati példákon és saját tapasztalatokon át. A zsebpénz kiváló eszköz erre, mert általa a gyerekek megismerkedhetnek a pénz értékével, okos beosztásával, a takarékosság fontosságával, terveik teljesülése érdekében az anyagi feltételek megteremtésével. Mondhatni kicsiben tudják modellezni a rendelkezésükre álló pénz megfelelő kezelését, ami megalapozhatja azt, hogy felnőttként is jól tudjanak bánni vele, mondta a mesterpedagógus.
A szülői hozzászólásokból kiderült, van, aki ad zsebpénzt, ami fogalmát tekintve heti rendszerességű juttatás, és van, aki nem. Az egyik álláspont szerint, házimunkára, vagy saját szoba kitakarítására nem jár, mert a gyerek kötelessége, hogy segítsen be az otthoni teendőkbe. Van, aki nem ad rendszeresen, csak időként „büfépénzt”, ha gyereke valamit szeretne vásárolni az iskolai büfében az otthonról hozott tízóraija mellé. Van, aki erre nem ad plusz pénzt. Az egyik szülő úgy vélekedett, hogy a már egyetemen tanuló nagyobbik gyereke éppen azért tudja beosztani a heti zsebpénzt, mert azt megtanulta kiskorában.
Domján Tímea mesterpedagósus (középen)
De mégis mekkora legyen ez az összeg, ami elegendő lenne egy hétre, és talán még maradna belőle? Ötszáz és ötezer forint közötti, ha mód lenne rá, vélekedtek a jelenlévő gyerekek. Nem mindegyikük kap heti rendszerességgel pénzt, de mindegyikük kap a nagyszülőktől, rokonoktól ünnepek alkalmával, amit elmondásuk szerint félretesznek, illetve beosztanak. Ebből vesznek ajándékot a szülőknek, vagy biciklikre, gitárra spórolnak. Ennek kapcsán felmerült: hol gyűjtsék? Bankszámlán, hiszen már van nekik, így bankkártyájuk is. Persze a felnőtt bankkártyával közel egyenértékű gyermek bankkártya csak 14 éves kortól válik elérhetővé, de nem minden szolgáltatással. Ennek célja, hogy megóvják a gyermekeket a meggondolatlan döntésektől. A szülő is tehet ennek érdekében, hiszen a napi limit beállításával kontrollálhatja a bankkártya használatának mértékét. A gyerekre bízott bankkártya már a sokadik lépés a pénzügyi tudatosságra való nevelésben, amelyben a legfontosabb tényező a szülői minta. Ha a gyerek azt látja, mindig jut valami nagyobb dologra, akkor soha nem tanulja meg a pénz beosztását, szögezték le a szülők. Persze vannak buktatók, kifolyhat a pénz a kezükből, ezért egyetértettek abban is, hogy a gyerekeket folyamatosan oktatni kell, még akkor is, ha legjobb tanulópénz a saját tapasztalat.
A kerekasztal-beszélgetés konklúzióval zárult, miszerint a szülők és a gyerekek állítsanak fel egy közös szabályrendszert a rendszeresen vagy időként kapott zsebpénzről. Hol gyűjtse, hogyan ossza be, mire költse, de ebben azért legyen szabadkeze a gyerekeknek. Ezáltal nő önbecsülésük. Pénzügyi tudatossághoz vezető útjukon sokkal határozottabban és céltudatosabban tudnak haladni, és készülni felnőtt életükre, hangsúlyozta Domján Tímea.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben