Van még presztízse a színikritikának?

Beszélgetés Turbuly Lilla kritikussal

Mintha az utóbbi években csökkent volna a presztízse a színikritikának. Sokan talán félnek a műfajtól, vagy nem értik, mit is jelent pontosan a szó – vetettük fel a témát Turbuly Lillának.

Turbuly Lilla (Fotó: Pánczél Petra)

- Valóban, a színházi kritika manapság több okból is nehéz helyzetben van. A színházak és színészek egyik része vágyik a visszajelzésre és várja a kritikákat, másik részük viszont hárítja azt. Utóbbiaknál legtöbbször a „mi a nézőknek játszunk, nem a kritikusoknak” szemlélet érvényesül, holott a kettő nem zárja ki egymást. De szerencsére azért sok olyan színház is akad határainkon innen és túl, akikben még erős a vágy, hogy szakmai visszajelzést kapjanak, vagy, hogy írásos nyoma maradjon egy-egy általuk létrehozott produkciónak. Ők többnyire fiatal alkotóközösségek, független színházak.

- A közönség hogy fogadja a kritikai írásokat? Nem azért félnek tőlük sokan, mert azt hiszik, hogy túlságosan „szakmai” szövegekkel kell megbirkózniuk?

- Ismerve a mai olvasási szokásokat, elképzelhető, hogy ez is benne van, bár kritikusonként változik, hogy kinek is írunk. Ami engem illet, én főleg az érdeklődő nézőknek szeretek írni; azoknak is, akik már láttak egy-egy előadást, és kíváncsiak egy nem laikus néző véleményére, de azoknak is, akik még nem látták az adott produkciót, és tájékozódni szeretnének. De azért az alkotóknak és a szakmának is szánom az írásokat, ezért egy „hivatásos nézői” szemszögből nézem az eseményeket. Ez egy olyan embert jelent, aki egy átlag nézőnél lényegesen több előadást lát (én évente legalább százat), és több szempontrendszer szerint figyeli a színpadon zajló dolgokat. Nem kell feltétlenül színháztudományi, vagy esztéta végzettség ehhez. A Színházi Kritikusok Céhe tagjai között orvos, mérnök végzettségű is van, szóval egy jó kritika nem ezen múlik. Inkább attól függ, hogy ki mennyit foglalkozik vele, hiteles tud-e lenni és milyen a stílusa.

Turbuly Lilla jobbról, a Magyar Színházi Társaság országjáró sorozatának („Jó kérdés”) márciusi zalaegerszegi rendezvényén (Fotó: ZalaMédia archív/pP)

- Mennyire hozzáférhető a közönség számára a színházi kritika, vagyis az információözönben hol találkozhat a néző hiteles és minőségi tartalmakkal?

- Pont az az egyik probléma, hogy csökken azoknak a fórumoknak a száma, ahol a kritika, mint műfaj meg tud jelenni. Rengeteg nyomtatott lap megszűnt, az efféle tartalmak is az internetes oldalakra terelődtek. Ma már a patinás Színház folyóirat is csak neten olvasható. Illetve megjelentek a színházi blogok, Facebook-csoportok. Ezeket sokan bírálják, hogy most már bárki bármit írhat, de mint említettem, tényleg nem a végzettség, hanem a minőség számít. Ezek között is vannak kitűnőek. Érdekes ez, mert a hazai irodalmi életben mindig erős volt a zsurnálkritika, de mára szinte teljesen kiveszett az újságírásból. Néha a megyei lapok még közölnek egy-egy ilyen jellegű írást. A kritikák zöme inkább szakmai folyóiratokban és internetes oldalakon olvasható, utóbbiak olvasottsága viszont erősen esik. De azért még mindig van egy stabil színházba járó réteg, aki vevő az ilyesmire, és vannak olyan színházi műhelyek, akik várják a megjelenést. Ők sokszor ingyen jeggyel, útiköltséggel, netán szálláshellyel segítik a kritikusokat, hiszen tisztában vannak vele, hogy a honoráriumok ezeket a plusz költségeket nem fedezik. 

- A kritika elsősorban nem az „agyagba döngölésről” és a sértegetésről szól, bár sokan ezt gondolják. Mit tesz a kritikus, ha valami nagyon nem tetszik neki?

- Szűcs Katalin Ágnes kolléganőmtől hallottam még kezdőként, hogy „azt írd le, amit még a szemébe tudnál mondani az illetőnek” (színésznek vagy rendezőnek). Szóval a bántalmazást mindenképpen kerülni kell. A lényeg, hogy az észrevételekkel pozitív változásra ösztönözzünk, vagy felhívjuk a figyelmet egy-egy hiányosságra, illetve arra, hogy valami nem úgy sikerült, ahogy sikerülhetett volna. Persze ez mindig ízlés dolga is. Egyébként sokat finomodott a kritika, mert a szakma elnőiesedett, mint miden olyan foglalkozás, amit nem fizetnek meg eléggé. Emiatt kicsit bizonytalannak érzem a jövőt, mert egyre fogy a kritikusok száma, nehéz a fiatalokat bevonzani. A nők sokszor kiesnek a gyermekvállalást követően, a férfiak meg inkább a jobban jövedelmező állások felé húznak. Küzdünk az utánpótlásért.

- A Színházi Kritikusok Céhe nemrégiben életmű díjjal tüntette ki Ecsedi Erzsébet zalaegerszegi színművészt. Mekkora a díj presztízse, szakmai elismertsége?

- Úgy érezzük, hogy mivel a hazai díjazások rendszerét nagyon átszövi a politika, a Színházi Kritikusok Díjának jelentősége megnőtt. Ez egy független szervezet által alapított független elismerés, amiből már kevés van, ezért az ázsiója emelkedett. Az életműdíjon kívül még évente 15-17 kategóriában osztunk ki különféle elismeréseket (legjobb rendező-, színész-, díszlet, satöbbi). Fontos, hogy a tehetséges művészeket és műhelyeket ezáltal is népszerűsítsük, ösztönözzük.