Vezető hírek
Göcseji tavasz meséken és rajzokon
Újabb kötettel gazdagodott a paraszti életmódot bemutató kiadványcsalád
A rendezvényen Balaicz Zoltán polgármester bevezetésképpen elmondta: várható volt, hogy a Göcseji ősz és Göcseji tél után lesz tavasz is, vagyis folytatódik a sorozat. Örül, hogy Papp Tamás, a Zala Múltja Hagyományőrző Egyesület elnöke évekkel ezelőtt vállalta ezt a küldetést, melyhez a Göcseji Múzeumot, a skanzent és a zalaegerszegi Tourinform Irodát is sikerült megnyerni partnernek. A város támogatja a kiadványcsalád megjelenését, és reményeik szerint a tankerület közreműködésével minden iskoláshoz eljut majd a füzet.
A kiadó nevében Papp Tamás egyesületi elnök úgy fogalmazott, hogy a Göcseji tavasz az egykori paraszti életmód tavaszi munkálatait mutatja be Balaton László szövegei, meséi segítségével. A történetek után pedig játék és színező is várja a gyerekeket, hiszen a kiadvány foglalkoztató füzetként funkcionál. Főleg a húsvéti ünnepkör és annak szokásai, valamint a májusfaállítás hangsúlyos a tavaszi szokások kapcsán. A kötet illusztrátora ezúttal is Molnár Éva volt. Papp Tamás hozzátette: a kiadványban QR-kódok találhatók, melyek a Zalaegerszeg Turizmus-, illetve Molnár Éva internetes oldalára vezetnek. A füzet mellett az egyesület olyan könyvjelzőket is készíttetett, melyek Zalaegerszeg épített örökségére, vagy nevezetesebb épületeire hívják fel a figyelmet.
A Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatósága nevében Havasi Bálint főigazgató és Varju András, a skanzen vezetője vett részt a sajtótájékoztatón. Többek között elhangzott: a múzeum mindig örül, amikor civil szervezetekkel dolgozhatnak együtt. Papp Tamás már évek óta bekapcsolódik a múzeumi rendezvényekbe, múzeumpedagógiai foglalkozásokba. Arra pedig büszkék, hogy a hagyományos göcseji életmódot bemutató kiadvány történetei a skanzenben játszódnak.
A sajtótájékoztatón nem tudott jelen lenni Balaton László, a mesék szerzője, ám levelében megköszönte a közös munkát, és hogy immár a harmadik évszakon keresztül mutathatják be a tradicionális paraszti társadalom hétköznapjait, ünnepeit.
A sorozat a nyárral folytatódik. Emellett Keszthelyen és Nagykanizsán is hasonló kiadványokkal készül az egyesület.
MEGOSZTÁS
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
-
rövidhírek
Nagyanyáink hímzései a Göcseji TudásközpontbanKarambolozott két jármű BagodbanÉvértékelőt tartott a Zalatriatlon EgyesületJövő héten újabb forgalomkorlátozás lesz a Baross-liget környékénÚj vezető a Göcseji Múzeum régészeti osztályánRejtélyes és vicces múltidézés a PáterdombonAlsórajkon állandó kiállítása nyílt Kisfaludi Strobl ZsigmondnakLátogatási korlátozás a zalaegerszegi kórházbanA Caffé Parco lett a legkedveltebb kávézóSzalagkorlátnak csapódott egy autó az M7-es autópályán, Nagykanizsánál -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélTakács Ágnes alkotásai a páterdombi műterembenLátványos fejlesztések a zalaegerszegi Ady utcábanKereskedelmi központ épül Zalaegerszegen, a volt Pannontej helyénLegyen-e Petőfi-szobor Zalaegerszeg belvárosában?Szarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrök