2024.12.18., szerda - AugusztaZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Dombérozás a Göcsejben 4. alkalommal

2019. február 28. csütörtök, 17:46
Szerző és fotó: Antal Lívia
Idén negyedik alkalommal rendezik meg a Göcseji Dombérozó rendezvénysorozatot, amely ezúttal is nulladik nappal indul. Az ünnepélyes megnyitóra másnap, július 13-án a novai aratónapok keretében kerül sor A tíz napot felölelő kulturális programot a Göcseji Falumúzeumban zárják a résztvevő települések találkozójával, július 21-én.

A főszervező Göcsej Civil Társaság a kávási tájházakhoz invitálta a sajtó munkatársait, amelyek felújítását tavaly ünnepelték a Göcseji Dombérozó keretében. Magai Ágota alapító tag, a rendezvény ötletgazdája elmondta, a cél ezúttal is az, hogy ebben az időszakban minél többen látogassanak el a Göcsejbe, a Göcseji Dombérozó rendezvényeire, amit a települések hagyományos programjaira fűztek fel. Ismerjék meg az egyes falvak értékeit, illetve azt a néprajzi örökséget, amit a tájegység képvisel. Az idei eseménysorra már húsz település jelezte részvételi szándékát, ezek között újként csatlakozik a programhoz Boncodfölde, amely bio portájával mutatkozik be. Szentkozmadombján pedig Nemes László festőművész várja a látogatókat alkotóházában.

A július 12-én a Dombérozó dobbantó program adja meg a ráhangolás lehetőségét Becsvölgyén. Zalaszentgyörgy is várja ezen a napon az érdeklődőket. Kovács Dezső polgármester elmondta, hogy tavaly csatlakoztak először a programhoz. Témájuk a göcseji lakodalmas szokásrendje, melyből az elmúlt évben a táncot és a viseletet mutatta be a Zalaszentgyörgyi Néptáncegyüttes. Idén mézes hete(ke)t hirdetnek, melynek főszereplője a zalai lakodalmak országszerte híres nyújtott rétese lesz.

A Göcseji Dombérozó keretében idén harmadik alkalommal mutatkozik be a milejszegi olajsajtoló-üzem. Szak Enikő elmondta, hogy a július 20-i nyílt napon a látogatók megtekinthetik az olajsajtolás folyamatát, olajokból készült ételeket kóstolhatnak. Például göcseji burgonyasalátát tökmagolajjal, mákolajjal illetve dióolajjal ízesített mákos és dióskevertet, és egy kuriózumot, a tökmagolajjal leöntött vaníliafagylaltot. Idén dödölle is szerepel a kínálatban, természetesen tökmagolajjal.

Kardos Ádám, Magai Ágota, Kovács Dezső, Szak Enikő és Fülöp Zoltán

Bocföldén az EzerJóFű porta várja az érdeklődőket. Fülöp Zoltán elmondta, hogy ízig-vérig göcsejinek tartja magát, így nem volt kérdés, hogy helyszínként is bekapcsolódnak a dombérozóba. Üzemükben bio gyógynövényekből csíraféléket, valamint különféle tinktúrákat állítanak elő. A saját programjukat most tervezik, de biztos lesz kóstoltatás, valamint a régi paraszti gazdálkodás szerszámaiból egy kiállítás.

Idén új elem a dombérozóban résztvevő települések közös bemutatkozása a Göcseji Falumúzeumban, július 21-én. Ez lesz a záróesemény, illetve az a „nagy rendezvény”, amellyel kívánságot teljesítenek. A megyeszékhely sem marad ki, hiszen az Együtt Zalaegerszegért Egyesület ekkor tartja Magdolna-napi búcsúját. Így együtt ünnepelnek majd a falumúzeumban.

A legfontosabb cél egy brand, egy márkanév felépítése, ami nemcsak a dombérozó idején, hanem más alkalmakkal is turisztikai vonzerőt jelent a települések számára. A márkanév égisze alatt találkozhatnak mindazok, akik a Göcseji tájegység kulturális és gasztronómiai hagyományai, természeti értékei és épített öröksége megőrzésében és bemutatásában elhivatottságot éreznek, mondta végül Kardos Ádám, a civil társaság másik alapító tagja.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK