Vezető hírek
Örömteli programok nehéz sorsú gyerekeknek
Együttműködés a múzeum és a gyermekvédelmi központ között
A megállapodást a sajtó jelenlétében Havasi Bálint, a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatóságának főigazgatója és Horváth Gyöngyi, a Zala Vármegyei Gyermekvédelmi Központ intézményvezetője írta alá. Az eseményen jelen volt Zimborás Béla, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Vármegyei Kirendeltségének igazgatója és Varju András, a Göcseji Falumúzeum tagintézmény-vezetője.
Havasi Bálint és Horváth Gyöngyi aláírták a megállapodást
Havasi Bálint többek között elmondta: a múzeumok szerepe sokat változott az elmúlt időszakban. Ma már az egyik legfontosabb szempont az, hogy a közösségekkel a közösségekért dolgozzanak. A gyermekvédelmi központtal eddig is jó volt a viszony, ezért úgy érezték, hogy hivatalos formát adnak a közös munkának, bízva a további eredményes együttműködésben. Manapság két nagy kihívás van a társadalmunkban, az egyik a helyi identitás megerősítése a globalizálódott világban, a másik pedig a környezetvédelem, környezettudatosság. Utóbbin belül a zöld múzeum eszméje egy új fogalom, ami a jövőben telik meg igazán tartalommal. A skanzen e két említett területen kínál változatos programokat a gyerekeknek, és a fiatal felnőtteknek – fogalmazott a főigazgató.
Varju András hozzátette: a megállapodással azokat a gyerekeket és fiatal korosztályokat helyezik középpontba, akik nehéz-, vagy hátrányos helyzetben vannak. A Göcseji Falumúzeum a különféle identitáserősítő és környezettudatos rendezvényeivel élményt, jó hangulatot és boldog perceket szeretne biztosítani az állami gondozott gyermekeknek. A gyermekvédelmi központ fiataljai egyelőre a skanzen már meglévő tematikus programjaiba kapcsolódnak be (Zöldösvény-tanösvény, Népi Gyermekjátékok Olimpiája, Zöldsziget – a természet ajándéka, Az öreg malom boldogsága, Régi mesterségek nyomában). Igény szerint azonban bővítenék a repertoárt, így várják a központ javaslatait.
Varju András, Havasi Bálint, Horváth Gyöngyi, Zimborás Béla
Tavasszal már voltak egy csoporttal a skanzenben, ahol magaságyást alakítottak ki – mesélte Horváth Gyöngyi. Mint mondta, örömmel kapcsolódnak be a többi programba is, sőt szeretnék a vármegyei ellátottak részére is kinyitni a kaput. Közel kétszáz gyerekkel és utógondozott felnőttel foglalkoznak, akik a skanzen programjainak segítségével visszatalálhatnak a gyökereikhez. A meghirdetett rendezvények erősitik a közösségi identitást, valamint hasznos ismereteket, örömteli perceket is nyújtanak számukra.
Zimborás Béla hozzátette: örül, hogy a megyei Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság intézményei az utóbbi időben egyre többször részt vesznek a zalaegerszegi múzeumok eseményein. A cél az, hogy a skanzen után a Göcseji Múzeumot és a Mindszentyneumot is gyakrabban látogassák a gyerekcsoportok. A hosszabb távú tervek között pedig az szerepel, hogy nyissanak az idős gondozottak felé. Egyes múzeumi foglalkozásokkal ugyanis a demens ápoltak életminőségét is lehet javítani.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben