Nem lehet minden nézői igénynek megfelelni

A színház 40 évéről a Lokálpatrióta Klubban

A teátrum tavaly ünnepelte megalakulásának kerek évfordulóját, a Lokálpatrióta Klub vezetője, Iványi Ildikó ennek apropóján gondolta úgy, hogy a három vendég segítségével felidézik a kőszínház alapításának és működésének egyes korszakait. Gyimesi Endre a színház első húsz évéről szólt; korabeli fotók alapján elevenítve fel a kezdeti évek (Ruszt József és Halasi Imre korszak) fontos előadásait, rendezőit, színészeit. A fotókat 2010-ben Boncz Barnabás, volt színházi titkár adományozta az MNL Zala Vármegyei Levéltárának.

A társulat 2004-2010 közötti időszakról, (a Stefán Gábor igazgató, valamint Bereményi Géza és Bagó Bertalan művészeti vezető, rendező nevével fémjelzett korszakról) Szemes Béla szólt. A kritikusnak 2008-ban és 2019-ben is megjelent egy-egy kötete, melyben tíz év színházi élményeit és az előadásokkal kapcsolatos véleményeit foglalta össze. A Lokálpatrióta Klub rendezvényén hét év 48 előadásából válogatott.

A 2010-2023 közötti időszakról Iványi Ildikó beszélgetett Besenczi Árpáddal. A direktor többek között felidézte: 2010-ben ellenszélben állt neki a munkának. Sok kolléga félt a változástól, pedig nem az volt a célja, hogy szétrobbantsa a társulatot. Páran ugyan felálltak és elmentek, de van egy erős magja a csapatnak és az elmúlt tíz évben sok új színész is érkezett. Ő a műfaji sokszínűségre és a magas színvonalra törekszik – fogalmazott. Hozzátette: az elődöket nem tagadta meg, a jó dolgokat igyekszik továbbvinni. Ugyanakkor meg kell találni az egyensúlyt, ami egyáltalán nem könnyű: kinek játsszanak, mennyi pénzből, hol? Ők az egyedüli kőszínház, ahol nincs forgószínpad és stúdióterem – ez jelentősen behatárolja a lehetőségeket. De ebből kell főzni. Úgy érzi, hogy leleménnyel és profizmussal sok mindent meg lehet oldani, nyavalygással kevésbé. Azt is tudomásul kell venni, hogy egy vidéki színésznek sokkal kevesebb a lehetősége, mint egy fővárosinak, hiszen itt nincs szinkronstúdió és arra sincs lehetőség, hogy valaki reklámfilmekben szerepeljenek. Viszont a szakmát és annak sokrétűségét pont egy vidéki színházban lehet megtanulni, hiszen itt a drámától a musicalig mindent kell játszani. 

Az igazgató azt mondta, ma már elfogadta azt is, hogy nem tud minden elvárásnak és ízlésnek megfelelni. Hiába kérdezik sokan, hogy miért nincs több dráma, vagy alternatív, elvont előadás. Mikor ez szóba kerül, mindig jön a Franci (Nagy Ferenc szervezési osztályvezető – a szerk.), hogy ezekből sajnos nem lesz jegybevétel. Ilyenkor érződik leginkább a stúdiószínpad hiánya, hiszen ott futhatnának ilyen előadások is. Persze mások még több musicalt, vagy operettet szeretnének... A színház a jelenlegi helyzetben évadonként hat nagyszínpadi előadást tud vállalni, ha mindenkinek meg akarnának felelni, tizennyolcat kellene – tette hozzá.

Besenczi elmondta azt is, hogy ő nem szereti azt a színházat, amiben vannak ugyan tehetséges színészek és rendezők, meg jó darabok, de azokat nem nézi senki. Ő olyan színházat csinál, ahová szívesen bejönnek a nézők. Az a jó, ha a bérletvásárlás hagyománnyá válik egy-egy család életében. Legyen része az életüknek, hogy készülnek az estre. Felöltöztetik magukat és a lelküket is, mikor színházba mennek. Este 7 óra és 10 óra között dől el minden – fogalmazott.

A színháznak szórakoztató és nevelő funkciója is van. Szerinte az utóbbihoz az is hozzátartozik, hogy műsorra kerülnek kötelező olvasmányok, amiket nem „kiforgatva” játszanak.

Mivel őt mindig érdekelte a színház komplexitása, rendezni is szeret, de alapvetően színésznek tartja magát. Máig nagy élmény számára összehangolni a munkát, és látni, hogy hogyan formálódik, készül el egy-egy produkció.