Vezető hírek
Megszépült a fogadótér és az olvasóterem
Mindezek persze csak kiragadott részletei a komplex megújulásnak. Kiss Gábor igazgató ott jártunkkor elmondta: az Európai Uniós forrásból megvalósuló fejlesztés nemcsak a Deák téri épületet érinti, hanem a József Attila Városi Tagkönyvtárban és a kertvárosi Apáczai-tagkönyvtárban is lesznek változások. Az utóbbi két helyszínen a gyermekrészleget érinti a megújulás, mert a pályázatnak tanulást segítő elemei is vannak.
Már több újdonság is várja a könyvtár látogatóit
Megújult a fogadótér
Ami a megyei könyvtár épületét illeti: nagy részben már befejeződött a munka. A bútorozás, és a legfelső szint új előadó- és oktatótermének kialakítása van még hátra.
- A régi olvasóterem teljesen átalakult, mert a tér leválasztásával két új helyiséget alakítottunk ki. Az egyik részébe a Zala Megyei Történeti Gyűjteményt költöztettük fel az alagsorból, és itt kap helyet a digitalizációs műhely is. Az olvasóterem másik feléből pedig egy 60-70 fő befogadására képes rendezvényteremet hoztunk létre. De ezentúl a könyvtár zenei gyűjteményének is ez lesz az otthona. A terem új bútorai éppen most érkeztek meg – folytatta az igazgató.
Hozzátette: a könyvtárba lépők egy teljesen új fogadótérrel találkozhatnak. A teret elhúzható ajtók szélesítik, modernizálták a padlót, a kölcsönzőtér világítását, továbbá fényvisszaverő hatású függönyöket, néhány helyre pedig légkondicionálót szereltek fel. Kialakításra került ezenkívül egy klubszerű újságolvasó-sarok is.
A legfelső szinten megtörtént a gyermekkönyvtári részleg festése, viszont hátravan még egy nagyobb, 80-100 fő befogadására alkalmas előadó- és oktatóterem kialakítása, ami a pedagógiai részleg helyén valósul meg. Az intézmény birtokába került pedagógiai könyvtár dokumentumai most az alagsorba kerültek. Némi selejtezés után ugyanis szeretnének ebből egy élő, szakmai, pedagógiai bázist kialakítani.
A régi olvasóterem új funkciót és új bútorokat kap. A részletekről Kiss Gábor és Tóth Renáta tájékoztatta szerkesztőségünket.
- A felső szinten ennek a gyűjteménynek a helyén jön létre az a kettős funkciójú előadó- és oktatóterem, ami konferenciák és más rendezvények lebonyolítására, valamint modern technikával felszerelt internetes oktatásra is lehetőséget ad. A felújítási munkák várhatóan október végéig, november elejéig tartanak – mondta Kiss Gábor.
A könyvtári munka egyik érintett intézményben sem állt le a felújítások alatt. Lezajlottak a nyári programok és táborok. Ősztől pedig folytatódik egy sor hagyományos rendezvény, például az Örömkör és a vetélkedők, de a Deák téri épületben kötetbemutatókra is sor kerül a következő hónapokban – mondta a beszélgetésbe kapcsolódva Tóth Renáta olvasószolgálati csoportvezető. Közben már készülnek az október 1-7-ig zajló, országos szinten meghirdetett Őszi Könyvtári Napokra is, melynek témája idén a „tudásátadás” lesz.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Közgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Zalaegerszeg az ország dödölle központjaBagodi találkozó Betlehem DáviddalDecember 12-én rendezik meg a XI. Városi Gólyaavató Vetélkedőt -
rovatunk hírei
Mi a közös a Szentekben és Szuperhősökben?A Quasimodo Költőverseny fődíját nyerte Beck TamásHarmincéves a Zala Vármegyei Kereskedelmi és IparkamaraA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportEredményes, aktív volt a növényorvosok idei éveKamionos Roadshow program Zala vármegyébenÁtadták a 2024-es Zalaegerszegért díjakatZEGINFO: Beszámoló közgyűlési döntésekrőlKülönleges pillanatok a Zalaegerszegi Sportuszodában: Betlehem Dávid és Rasovszky Kristóf volt a vendégA 100 évvel ezelőtti zalaegerszegi karácsonyokról top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Mikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetbenAszfaltozás, térkövezés a Kosztolányi utca és a Baross-liget környékén