2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Egy év kihagyás után újra Egerszeg Búcsú

2021. július 23. péntek, 14:16
Szerző: ZalaMédia
A régi búcsúk hangulatát idézi fel a hagyományos Egerszeg Búcsú, melyet egy év kihagyás után július 25-én (vasárnap) rendeznek meg a Göcseji Falumúzeumban.

A főszervező Együtt Zalaegerszegért Egyesület (EZE) 21 évvel ezelőtt álmodta meg a fesztivált, mely a város védőszentje, Mária Magdolna előtt is tiszteleg. A szervezők és a társintézmények vezetői sajtótájékoztatót tartottak az esemény előtt, melyen részt vett dr. Kocsis Gyula EZE elnök, Major Zsolt szervező, Havasi Bálint, a Göcseji Múzeum igazgatóhelyettese és Péter Károly a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum igazgatója. 

Többek között elhangzott: a búcsú jó alkalom arra, hogy ismét összejöjjünk, megkóstoljuk a jellegzetes zalai/göcseji ételeket, közben pedig különféle kulturális és hagyományőrző programokon, illetve a két múzeum jóvoltából kiállításokon és koncerteken vegyünk részt. Mindezt a jól megszokott vásári hangulat kíséri.
A rendezvényre 10 órától 20 óráig várják a látogatókat és a programsorozat keretein belül adják át az idei Lokálpatrióta-díjat és Emlékplaketteket is.

Az esemény belépőjeggyel látogatható.
A felnőttjegy 1000,-Ft, a diák 500 ,-Ft, a csoportos 800-Ft (8 főtől), a családi 2000,-Ft (min 4 fő: min. 2 szülő min. 2 gyerek). 
A Göcseji Falumúzeum „Egerszeg Kártya elfogadó hely, így érvényes kártya bemutatása esetén kedvezményes belépőjegyet biztosítanak.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK