2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Csillagászatról és asztrofizikáról

2019. augusztus 07. szerda, 16:30
Szerző: Nemes Norbert; Fotó: N.N.
Közel félszáz ország mintegy 250 diákja valamint a világ legtehetségesebb csillagászai és mintegy 130 fős kísérő delegációjának részvételével Keszthelyen rendezték meg a 13. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Olimpiát (IOAA) a Szegedi Tudományegyetem és az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont szervezésében.

Az esemény fővédnöki tisztét prof. dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere vállalta Az augusztus közepéig tartó olimpia rendezési jogát idén hazánk nyerte el és a Föld minden tájáról érkező diákok Keszthelyen adtak számot csillagászati és asztrofizikai tudásukról.

Nemzetközi diákolimpia Keszthelyen

A megmérettetés során nyolcvan óriási távcsövet állítottak föl városszerte. A nemzetközi bírálóbizottság pedig az egyéni teljesítményeket díjazta. Öt forduló során elméleti, adatfeldolgozási, megfigyelési, planetáriumi feladatok megoldása mellett a jelentkezők csapatversenyekre is beneveztek, teljesítménypontokat gyarapítva.

Az esemény mind a csillagász szakma mind a magyar tudományos élet számára nagy jelentőséggel bír, és vitathatatlan turisztikai hasznot hajtott. A szervezők gazdag kulturális és gasztronómiai programot állítottak össze a meghívottaknak.

A résztvevők megismerkedhettek a balatoni régió látványosságaival, a magyar hagyományokkal, és megtapasztalhatták a messze földön híres magyar szíveslátást. Hazánk nyolc évvel ezelőtt indított először versenyzőket az olimpián, idén pedig már vendéglátója lett a grandiózus rendezvénynek. eseménynek, amely számot tart a nemzetközi csillagászati világ figyelmére is.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK