Vezető hírek
Asztrotájképek és a kozmikus világ
Csillag-Képek kiállítás a VMK-ban
A Keresztury VMK Gönczi Galériájában nyílt tárlat Magyarország asztrofotósainak legszebb munkáiból mutat be negyven képet. Az országos kiállítás – melynek nyitánya minden évben a Természettudományi Múzeumban van – a Magyar Asztrofotósok Egyesülete kezdeményezésére és szervezésében jött létre. Az anyag egy része aztán vidéki kiállítóhelyekre is eljut; a Gönczi Galéria például már több éve fogadja be a csillagos ég legnívósabb hazai fotósainak munkáit.
A mostani kiállítást Francsics László, a Magyar Asztrofotósok Egyesületének elnöke ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Mint mondta: Zalaegerszeg az egyik kedvenc helyszínükké vált, annál is inkább, mert a helyi Vega Csillagászati Egyesület közreműködésével itt nyitott szellemi közegre találtak. A kiállítás révén összekapcsolódnak azok a fontos gondolatok, amik az asztrofotósokat és az amatőrcsillagászokat is izgatják. Az univerzum, valamint a Földön-, vagy Naprendszeren kívüli rendszerek, folyamatok megismerése a cél.
Az elnök rendszeresen zsűriz nemzetközi versenyeken, ezért van rálátása arra, hogy hogyan dolgoznak a külföldi kollégák. Megdöbbentő például, hogy a tizenöt év alatti, távol-keleti asztrofotósok mennyire feljöttek az utóbbi időszakban. Úgy látja, hogy a magyarok egyáltalán nincsenek elmaradva a külföldi fotósokhoz képest, sőt. Inkább sokszor azért kevés a hazai versenyző a nemzetközi megmérettetéseken, mert vagy hiányzik a hit, hogy ők is elég jók oda, vagy egyszerűen nem azért fotóznak, hogy dicsőséget, presztízst szerezzenek. Hanem akkor miért? – merül fel a kérdés. Részben mert az univerzum gyönyörű, a végeredmény szép, az asztrofotósok és az amatőrcsillagászok pedig egy jó közösséget alkotnak. Másrészt viszont a válasz annyi, hogy „csak”! Nincs konkrét megmagyarázható ok. Talán annyi, hogy belénk van kódolva az örök kíváncsiság, vonz minket a végtelen és az ismeretlen, amit újra és újra meg kell hódítani. Az asztrofotósok feszegetik a határokat, és egy-egy felvétel néha tényleg az emberi teljesítőképesség határán mozog – tette hozzá.
A kiállításon láthatunk a Földet az éjszakai égbolttal bemutató fotókat. Ezeken a távcső nélkül készült asztrotájképeken a szabad szemmel is látható éjszakai világot (Tejút, sarkifény, bolygómozgások) rögzítik a fotósok. Egy másik csoportot képeznek a Naprendszer égitestjeit bemutató képek (például a Jupiter felhőt, Szaturnusz gyűrűt, Napfoltokat), majd a Naprendszeren túli kozmikus világba is bepillantást nyerhet a látogató. Utóbbi esetben már speciális távcsövekre van szükség a csillagködök és galaxisok fotózásához; a mélyűr fotózás által viszont a legtávolabbi helyekre juthat el a kép készítője, és ez által a néző is.
A kiállításhoz – mely május 12-ig tekinthető meg – kísérőprogramok is társulnak. A megnyitó után például Dr. Csizmadia Szilárd kutató csillagász tartott előadást „A Naprendszeren túli univerzum felfedezése történeti áttekintése” címmel. Május 10-én 20 órától pedig a Vega Csillagászati Egyesület távcsöves bemutatóra várja az érdeklődőket a VMK-nál.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben