Színésznő-sztorik a Kvártélyházban

Az egyik, bár fantázia szülte történet volt (sőt két külföldi kortárs irodalmi mű szolgált az alapjául), mégis nagyon valóságos, mondhatni hétköznapi problémát dolgozott fel. Nevezetesen egy anya és lánya kapcsolatát és a múlttal való szembenézés viszontagságait. A másik előadás meg egy egészen realisztikus sztori volt; annál is inkább, mert a szereplő saját életének egyik izgalmas, kilenc hónapját mesélte el (de ennek semmi köze a várandóssághoz).

Drámai és humoros előadások a ZA-KO-n

Az utolsó tűzijáték című darabban két kiváló színművész, Udvaros Dorottya és Földes Eszter játékán keresztül ismerhettük meg egy egykori színésznő-díva, és szintén színésszé lett lánya nem éppen harmonikus történetét. Hiszen az anya „fénykorában” alig-alig foglalkozott a lányával. Sokkal inkább a hivatás, a színház világa volt fontos számára. Családját hanyagolta: lánya magányos, férje öngyilkos lett. A lány aztán később ugyanúgy a színész szakmát választotta (kapta örökül?), és épp hivatása miatt hanyagolta el, immár beteg, idősotthonban élő édesanyját.

Földes Eszter és Udvaros Dorottya

Szeretet (szeretetlenség?), gyűlölet, féltékenység és megannyi kibeszéletlen probléma. Düh, vezeklés és újrapróbálkozás jellemezi az anya-gyerek viszonyt. Miközben a szülői felelősség kérdésével, a családi minták helyes vagy helytelen átadásával, a generációs különbségekkel és az elmúlás szívszorongató élményével foglalkozik a dialógusokra és monológokra épülő előadás.

A darabot egy pályakezdő művész, Csábi Anna rendezte, és bár súlyos problémákat feszeget a mű, és több ötletes megoldással fokozza is a drámai hatást, tapasztalatlanságai időnként megmutatkoznak. Néha túl sok a mozdulatlanság (ücsörgés), a kimerevített „kép” és hosszúra nyúlnak a dialógusok/monológok. Amik egy kétszereplős előadás esetében kissé unalmassá tehetnek jeleneteket. Még szerencse, hogy az Udvaros-Földes páros játéka (utóbbi esetben inkább csak arcjátéka, hanghordozása vagy gesztusrendszere) képes betölteni a rendezői hiányosságból fakadó űrt. A végső kérdések meg ottmaradnak: sikerül-e maradéktalanul megbocsájtani (vagy a halál örökre elszakít), és a fiatal színésznő gyermeke vajon több figyelmet kap-e majd édesanyjától, mint ő maga egykoron? (És miért volt az az érzésem, hogy a nővért is játszó Udvaros Dorottya figuráját Hannibal Lecter-ről mintázták?)

Mészáros Piroska

Egy merőben más színésznői sors – illetve annak egy epizódja – elevenedett meg két nappal később a Kvártélyházban, Mészáros Piroska előadásában. A Call Girl című, egyszemélyes darab néhány perc alatt tulajdonképpen egy multinacionális cég irodáját (és struktúráját) varázsolta a nézők elé, a nyári színház történelmi miliőjében. Mert mit is csinálhat egy nem főállású, keveset foglalkoztatott fiatal színésznő (aki ráadásul nem a „bombázó”, hanem a kissé teltkarcsú, ám kedves kategóriába sorolandó), hogy a számláit fizetni tudja? Hát elmegy egy multihoz call girlnek. Vagy ha úgy tetszik afféle „helpdeszkesnek”. Igaz csak négy órában, mert azért ott a színház is. Szóval a nap egyik felében légitársaságok utasainak problémáira igyekszik megoldást találni, aztán meg próbára siet. Közben pedig várja, hogy élete nagy szerepe, meg szerelme rátaláljon. De a multicég egyre jobban rátelepszik az életére, sőt az idegeire; míg… agyf@szt nem kap az egésztől, a kilencedik hónapban. (Ennyi idő alatt más kihord egy gyereket.) A megfogalmazás tán csúnya, de nehéz jobb szót találni, pláne mert ezen a ponton az előadás is kezd hasonlítani Michael Douglas híres Összeomlás című filmjére. (Mindenkit szétlövök!) Persze csak képzeletben. És itt nem hal meg senki. (Maximum a cég által szervezett lézerharcos csapatépítőjátékban).

Ha egy fergeteges, humoros és magas színvonalú előadást szeretnénk látni, akkor mindenképpen érdemes valahol elcsípni ezt a szatirikus monodrámát. Aki multinál dolgozik azért, aki meg azt sem tudja mi fán terem ott az élet, azért. Szépen megelevenedik itt minden multis klisé, ami kifigurázásra érdemes (állásinterjú, meetingek, csapatépítők, hierarchia, a sajátos angolos szakzsargon, na és a céges macák és pasik, a hálózaton belüli, íratlan szexuális normákkal együtt). A Spáh Dávid rendezte előadásban nagyon vicces bejátszások, prezentációk, néhol videójáték-szerű jelenetek fokozzák a hangulatot. Izgalmas, hogy a cég munkatársai filmszerűen jelennek meg, és általában csak testük/testtartásuk egy-egy részlete látható, felnagyítva ezzel gesztusaik manipulatív erejét.

Azt is lehet mondani, hogy egy multis gyorstalpalón vesz részt a néző, hiszen Mészáros Piroskával mindez tényleg megtörtént; a tapasztalatokat pedig annál nagyobb átéléssel és színészi játékkal képes a nézőkkel is megosztani. (Köszönhetően Boronkay Soma dramaturgnak, akivel a szövegkönyvet írták.) Nincs üres pillanat, sem felesleges momentum. Az egész teret bejátssza az előadás elejétől a végéig; olyannyira, hogy az ember még az apróbb szövegbakik fölött is szemet huny. (Hiába, multinál dolgozni stresszes meló, az embernek összegabalyodhat néha a nyelve.)

Két dolog biztos: nem mindenki alkalmas arra, hogy beilleszkedjen egy multicéghez. És Mészáros Piroska is jobban teszi, ha inkább játszik. Bár, ha ilyen előadások születnek az ő „oda nem illőségéből”, akkor néhány szakmát még kipróbálhat.