2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Veszélyes csomópont helyett körforgalom

2016. augusztus 10. szerda, 10:44
Szerző: Antal Lívia Fotó: L.A
Az ivóvízvezetékek, hírközlési kábelek kiváltását követően a körforgalom szerkezetét is megépítették már a botfai csomópontban.

A kivitelezés során a 74-es főút botfai csomóponttól a zalaegerszegi haranglábas körforgalomig terjedő szakaszát is teljesen felújítják. A munkálatok jelenlegi állásáról Gecse Péter alpolgármestertől, az érintett városrészek önkormányzati képviselőjétől érdeklődtünk.

Jól haladnak a munkálatok a 74-es főút zalaegerszegi szakaszán

– Egy 69 milliárdos hazai forrásból 3,5 milliárd forintos költséggel valósulnak meg útfejlesztések a megyében, melyek közül több Zalaegerszeget érinti – kezdte tájékoztatóját. – A közlekedésbiztonság szempontjából nagy jelentőséggel bír, hogy a botfai csomópontot, hosszú várakozást követően most körforgalommá alakítják át. A stop tábla ellenére a botfai városrészből való kihajtás a főútra ugyanis nem kis veszéllyel járt, nem beszélve a déli iparterületről érkező nagy tehergépjármű-forgalomról. A körforgalommal azonban biztonságosabbá válik a közlekedés.

– Ezt szolgálja a Mol csomópont átépítése is.

– Igen. A Páterdomb elzártsága miatt sokan használják ezt a délirányú kivezetőt a 74-es főútra, amit a belvárosból érkezők is szívesen vesznek igénybe. A közlekedési nehézségeket enyhítendően önkormányzati beruházásban nemrég kiszélesítettük a Juhász Gyula utcai vasúti átjárót, a folytatásban a „Mise” út valamint az átkötő út burkolatát erősítettük meg a Mol-lal közös beruházásban. A Mol csomópont átépítése a közlekedés biztonsága, valamint a déli városrészek jobb megközelítése szempontjából ugyanolyan jelentőséggel bír, mint a botfai körforgalom létesítése valamennyi közlekedő számára.

– Hol tartanak a munkálatok?

– A botfai csomópontban már a körforgalmat építik. A Mol-nál a járműosztályozós csomópont rekonstrukciója mellett a jobbra kanyarodó sávot is kiszélesítik. Ennek alapja már elkészült. A 74-es főút botfai csomóponttól a zalaegerszegi haranglábas körforgalomig tartó szakasza teljesen megújul, a meglévő pálya 4-5 centiméteres profilmarás után két-, a rosszabb állapotú szakaszokon pedig háromrétegű aszfaltot fog kapni. Ezen is dolgoznak már. A munkálatok az ütemtervek szerint haladnak, a befejezés szeptember végére várható.

– A beruházás érinti a Rákóczi utcát is.

– A Rákóczi utcában, augusztusban még folytatódik a közmű rekonstrukció. Ez önkormányzati beruházás. A Rákóczi utca Gasparich és Jákum utca közötti szakaszának útburkolat-felújítása hazai forrásból valósul meg az önkormányzat későbbi kerékpárút-fejlesztési elképzeléseinek figyelembe vételével. Az aszfaltozás várhatóan szeptemberben kezdődik meg.

Az állami forrásból támogatott 3,5 milliárd forintos útfejlesztés Zalakomár, Zalatárnok és Balatongyörök térségét is érinti. A zalaegerszegiek számára közelségét tekintve mindenképpen fontos, hogy az igencsak veszélyesnek tekinthető nagypáli kereszteződést járműosztályozós csomóponttá alakítják át október végére.

A botfai körforgalom, mint a város dél-keleti kapuja, a többihez hasonlóan külalakjában is vonzó lesz a parkosítás, növények telepítése által. A későbbiekben egy köztéri alkotás is díszíteni fogja. A forgalomkorlátozások miatt türelmet és megértést kérünk a közlekedőktől, hiszen a Magyar Közút által elvégzendő beruházás a biztonságos közlekedés feltételeinek megteremtését illetve javítását szolgálja – emelte ki Gecse Péter.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK