Vezető hírek
A szebb, korszerűbb belvárosért
Balaicz Zoltán polgármester a sajtóbejáráson elmondta, hogy az Arany János utca közmű-rekonstrukcióját négy ütemben hajtja végre az önkormányzat, melyből az első ütem a Rákóczi utca és az épülő átkötő út között már elkészült. E mintegy 240 millió forintos beruházás mellett további igen jelentős infrastrukturális fejlesztések helyszíne a környék. Ezek egyike a TOP-program keretében 230 millió forint ráfordítással megújuló Vizslapark, ahol szintén megkezdődtek már a munkálatok.
A volt Zalakerámia gyártelep helyén új lakópark épül. A társasházak, valamint a belváros megközelítését szolgálja az az önkormányzati beruházás, amely révén létesítik az új átkötő utat az Arany János utca és a Mártírok útja között. A polgármester ide sorolta egy helyi vállalkozás a Rákóczi Ferenc utca sarkán épülő új telephelyét is, hangsúlyozva, hogy mindezen fejlesztésekkel olyan belváros képe rajzolódik ki, amelyre mindnyájan büszkék lehetnek.
Mintegy két és fél évvel ezelőtt kezdték el tervezni, hogy a belvároshoz méltatlan állapotot megszüntessék ezekkel a fejlesztésekkel, fűzte hozzá Bali Zoltán, a városrész önkormányzati képviselője. A munka két éve a Rákóczi utca felújításával kezdődött, melynek folytatása az Arany János utca közmű-rekonstrukciója a közel 50 éves vezetékek, bekötések kicserélésével. Az első szakasz már elkészült, most a második ütem zajlik az átkötő út és a Püspöki Grácián út között a Kisfaludy utca kereszteződéséig. Ezen szakasz újracsatornázása érinti az új átkötő utat és az új társasházakat, melyek már az új rendszerre lesznek rákötve.
Mint mondta, itt komoly kihívással néztek szembe a kivitelezők, mert ez a város legmélyebb pontja, így a talajvízzel is meg kellett küzdeniük. A második ütemben a keresztező utcák, (Püspöki Grácián, Lőrinc Barát, Batsányi utcák) átkötése is megtörténik. A harmadik ütemben a Püspöki Grácián út és a Jókai út, a negyedik ütemben pedig a Jókai út és a Platán sor kereszteződéséig végzik el a közművek rekonstrukcióját. Ez utóbbit követően a teljes Arany János utcát újraaszfaltozzák, ahol szükséges szélesítik a pályaszerkezet, és új szegélyt építenek.
Bali Zoltán megemlítette továbbá, hogy az új csatornarendszerre kötik be a kis Vizslaparkban létesítendő pavilont is, ahol a kismamáknak, illetve a parkőröknek alakítanak ki egy-egy helyiséget. Mellé épül az új belvárosi játszótér, melynek felszereltsége, színvonala megegyezik majd a kertvárosi Bóbita játszótérrel. Befejezésül arról beszélt, hogy lakossági kérésre szakemberek bevonásával döntenek a párhuzamos parkolóhelyek jobb vagy baloldali elhelyezéséről az Arany János utcában. A legfontosabb cél, hogy sokkal biztonságosabb legyen itt a közlekedés.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Útburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészbenAz idei Lokálpatrióta díjra várja a javaslatokat az EZE -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
A zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanMegszépült a Saly család sírja a Göcseji úti temetőbenHárom éve lép fel a Motion Dance School a kosármeccsekenNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portánFilmezést tanulnak a Reels-videók világában