2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Séták, imák, ételek

2017. november 09. csütörtök, 18:13
Szerző: Bánfi Kati; Fotó: Tourinform Iroda
Három éve várják ismeretterjesztő sétákra a városlakókat és a turistákat az idegenforgalmi szakemberek a megyeszékhelyen. A fő cél, Zalaegerszeg megismerése, az identitástudat erősítése. S megannyi rácsodálkozni valót találhatunk, mégha tősgyökeres helybéliek vagyunk is.

A 770 éves városnak van múltja, 550 utcája, vannak titkai, legjei. Sétálni tehát lesz hová jövőre is. Addig is egy kis mérlegelésre kértük Pereszteginé Szabó Júliát, a városi önkormányzat által is támogatott program szervezőjét.

Három éve zajlanak ismeretterjesztő séták Zalaegerszegen

- Harmadik éve hirdetjük meg a sétákat. A város napjától, a turizmus napjáig, azaz május közepétől szeptember végéig tart ez a rendezvény. Az idén 6 alkalomból állt, s voltak benne úgy nevezett premier séták, melyre első alkalommal került sor. Így Mindszenty nyomába eredtünk, kitekintettünk a városrészek felé, Jánkahegyre és Páterdombra, valamint a piac és környékének érdekességeit is meglátogattuk. De hagyomány az is, hogy a sikeres, jó visszhangú sétákat megismételjük. Szintén újdonság, hogy a történelmi érdekességekre építő séták mellett megjelentek a tematikusok is, így a város templomait, gasztronómiáját bemutató programok.

A piaci séta keretében a vármaketett is megtekinthetik az érdeklődők

- Milyen részvétel jellemző?

- Átlagosan 30 fő szokott jelentkezni egy-egy alkalomra. Főként a nyugdíjas korosztály, bár volt példa diákokra is. Többségében helybeliek vesznek részt, 10-20 százalékban turisták. A jövőbeli cél ez utóbbiak számának növelése. De sok rácsodálkozni valót tudunk mutatni a helybélieknek is.

- Zalaegerszeg kellő turisztikai érdekességeket tud felvonultatni?

- Abszolút. Az idei évforduló alkalmából több tájékoztató füzetet is kiadtunk, mely ezeket mutatja be. S éppen a sok érdekesség miatt szeretnénk jövőre is folytatni a programot.

S aki nem hiszi, járjon utána, mennyi mindent nem tud arról a városról, ahol nap, mint nap él, munkába jár, családot nevel, pihen. Több „leget”, akár világszenzációt is fel lehet sorolni. Így a világon egyedüli földönjáró toronyórát. Vagy Közép-Európa legelső integrált játszóterét, Európa legrégebbi türelemüvegét, az ország első szabadtéri múzeumát, legnagyobb szabadtéri műszaki múzeumát, legnagyobb hullámmedencéjét, első Deák-szobrát tudhatjuk magunkénak. De lehet, ezek a közismertebb tények közé tartoznak.

Akkor tudjuk meg, mekkora a világ legkisebb könyve és türelemüvege, mely szintén a mi birtokunkban van. Vagy miért nem három tornyos a Mária Magdolna templom, illetve, mire emlékeztet a posta tetején lévő torony. Magyarország legelső polgári gépeltérítése is idekötődik, ahogy az egyik legnagyobb kockásliliom mező is. A város legmagasabb pontja Botfán van, a Kandikónál is magasabb Karácsony-hegyen. Talán sokan elsétálnak észrevétlen a ruhaipari emlékművek előtt, s tudjuk-e melyik szobrot költöztették a legtöbbet, s melyik utca viselte a legtöbb nevet. Szobroknál maradva melyik városrészben van a legtöbb, illetve hol van a régió legnagyobb rendezett szoborparkja?

A Magyar Olaj -és Gázipari Múzeum külső kiállítóterében, vagyis az egykori ALUGÉP helyén, különös szódásüvegeket is meg lehet tekinteni

Vagy, hogy hol volt régen a piac, melyik óvodát jelölt egy kis angyalka, melyik „étteremben” születtek egykor a babák, hol tartották az első majálisokat, illetve a mozizás milyen egerszegi érdekességekkel és leggel bír. Miről nevezetes a vasútállomás épülete, hol állt a kórházkápolna, vagy az egykori gettó? Hol lehetett egykor sziklakert mellett múlatni az időt? Tudjuk –e, hogy az azáleás völgy helyén sűrű akácos volt, s hogy az Alsóerdő, az ország második létesített parkerdeje, Aranyoslap pedig elsőként élvezte a helyi védettséget. Hogy a hírhedt tűzeseteket előre bejelentették? Hogy a levéltár 3 méteres Balaton-atlaszt rejt, ahogy a Deák-könyvtár páncéldoboza is kincseket zár magába. Honnét kapta nevét a Kispest utca, s melyik hídunk a budapesti Árpád-híd kicsinyített változata, miről nevezetes a tv torony? Hány éves a legrégebbi sírjel, illetve a legidősebb fa? Mi volt a Petőfi laktanyából induló „Zala-gyakorlat”? Hallottuk –e, hogy a Gébárti tó helyén egykor malom őrölt? Melyik múzeumunk vonultatja a legek garmadáját?

Ha több kérdésre is „nem” vagy „nem tudom” a válasz, sétára fel!

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK