Vezető hírek
Megújul a volt Ruhagyár: loftlakások épülnek
Indusztriális épület, zöld ligettel
A részletekről a tulajdonosok és a városvezetés tartott sajtótájékoztatót a helyszínen. Az építkezés magánberuházásban történik, az önkormányzat mintegy 100 millió forint értékben a csak a környék közterületeit rendezi a Kovács Károly Városépítő Program keretében – fogalmazott Balaicz Zoltán polgármester. Felidézte: a gyár 1951-ben kezdte meg működését. Az 1990-es rendszerváltozást követően privatizálták. Az akkori osztrák tulajdonos azonban nem modernizálta az épületet, és fejlesztéseket sem hajtott végre. Ennek, és az akkori gazdasági helyzetnek a következtében 2003-ban csődöt jelentettek. A bezárás megütközést, csalódást és aggódást váltott ki a zalaegerszegiek körében. 2008-ban a terület egyik részén – az irodaépület lebontása után – megépült a Lidl áruház, és sokáig úgy nézett ki, hogy OBI is épül a gyár helyén, de ez végül nem valósult meg. Ezt követően több tulajdonosváltás is volt, ám sokáig nem történt semmi változás a helyszínen. Ám végül idén elkezdődhetett a beruházás, mely közel 6 milliárd forintos fejlesztést jelent a tulajdonosok részéről. Ezzel egy 29 éves probléma oldódik meg – tette hozzá a polgármester.
Sajtóbejárás a helyszínen. Balaicz Zoltán és Horvtáh Zoltán tulajdonos.
A tulajdonosok nevében Horváth Zoltán elárulta: eleinte egy egyszerű befektetésnek szánták az épület megvásárlását, és nem gondoltak arra, hogy megtartsák a volt gyárépületet. De arról tájékoztatták őket, hogy ez a város ikonikus épülete, aminek lelke van. Ezért úgy határoztak, hogy az eredetihez hasonló állapotban újítják fel. Élhető környezetet szeretnének, új funkcióval, mégpedig egy „zöld energiás” beruházás keretében. Minimális változtatás, maximális értékteremtés és megőrzés; ez a céljuk –fogalmazott a tulajdonos. Remélik, hogy a felújítást követően a következő évtizedekben is egy ikonikus épülete marad a városnak a volt Ruhagyár.
Elkészültek a látványtervek, megőrzik az eredeti stílust
Horváth Zoltán lapunk érdeklődésére elmondta: az épületet belülről megerősítik, de az eredeti szerkezete megmarad. Teljesen új nyílászárókat építenek be a mostani követelményeknek megfelelően, ám a régi ablakok stílusához hasonló üvegtáblákat helyeznek be. A homlokzat eredeti téglaburkolatát szintén megtartják; ahol kell javítják, kiegészítik hasonló anyaggal és színnel. Dizájnként megmarad az elbontott irodaépület máig látható „lenyomata” is. Újdonságként pedig napelem kerül a tetőre.
A következő két évben újul meg az épület
A tulajdonosok szeretnék megőrizni a volt Ruhagyár egyedülálló megjelenését, vagyis az épület jellegzetes indusztriális stílusjegyeit. A beruházás részeként az emeleti szinteken két ütemben mintegy 110 loftlakást alakítanak ki, modern gépészeti rendszerrel. A tulajdonosok az épület közvetlen környezetét szintén megújítják: egy ligetes, zöldterület jön létre a lakópark körül, valamint további kereskedelmi egységek is létesülnek. Várhatón két év múlva készülnek el a lakások.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben