Kormányzati támogatás
közélet
Nyitva marad az uszoda
Múlt héten újabb, 63,8 millió forintos állami támogatást kapott az önkormányzat az uszoda és tanuszoda üzemeltetéséhez a 2023-as év első negyedévére (2023. január 1. – március 31.). Ezt követően mindig negyedévente állapítja meg a kormány az adott időszakokra vonatkozó kormányzati energetikai támogatásokat. Köszönjük a kormány támogatását és különösen Schmidt Ádám sportállamtitkár odafigyelését! – fogalmazott Facebook-bejegyzésében Balaicz Zoltán polgármester.
366 millió forint érkezett
Az energiaválság és az energiaárak megemelkedése Zalaegerszeget is keményen érinti. A helyzet kezelésére a kormány 138 városi-, 17 fővárosi kerületi önkormányzat részére 44 milliárd forint támogatásról döntött.
köztér
Kétirányúvá és háromsávossá válik
Zalaegerszeg történetének legnagyobb belterületi útfejlesztéseként valósul meg a jelenleg egyirányú Kosztolányi Dezső utca a Balatoni út és a Hunyadi János utca közötti szakaszának teljes körű felújítása, valamint kétirányúvá tétele mintegy 1,8 milliárd forintból 2023 augusztusára, hangzott el a projektindító sajtótájékoztatón.
oktató
Átadták a Mindszenty-iskola sportközpontját és vívótermét
Az egyházi iskolák az emberi személyiség teljességét szolgálják, a test, a szellem és a lélek összetettségében és egységében – hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a zalaegerszegi Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium 3,3 milliárd forintból felépült sportközpontjának és vívótermének átadásán.
közélet
Adómentesség, ösztöndíj, otthonteremtés
2022. január elsejétől nem kell személyi jövedelemadót fizetni a 25 év aluli fiataloknak, hangzott el a Korunk legnagyobb kihívásai és hatásuk közvetlen környezetünkre címmel rendezett konferencián, Zalaegerszegen. A jelen technológia és kulturális kihívásai elnevezésű projekt keretében megvalósult tanácskozás kiemelt témaköre a kormány család- és ifjúságpolitikai intézkedései voltak.
közélet
Támogatás a város működtetéséhez
Újabb állami kompenzációt, vagyis 630 millió forintot kapott Zalaegerszeg önkormányzata, mely összeggel 2 milliárd 208 millió forintra emelkedett a koronavírus világjárvány negatív gazdasági hatásait ellensúlyozó, eddig juttatott kormányzati támogatás.
köztér
Új biztonsági rendszer a Deák-kúriában
Minden termet figyel a Deák-kúriában kiépített új biztonsági és tűzvédelmi rendszer, mely beruházásra Kehidakustány hatmillió forintos támogatást kapott a Belügyminisztériumtól az elmúlt év decemberében. A beruházás hozzájárult ahhoz is, hogy a fenntartó tulajdonos önkormányzat működési engedély kérelmet nyújthasson be.
gazdaság
Kormánytámogatás a Zalaco Zrt.-nek
Egyedi kormánydöntésen alapuló támogatással, mintegy 4 milliárd forintból fejleszti mindkét zalaegerszegi telephelyét a Zalaco Sütőipari Zrt. A beruházást Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be Budapesten.
közélet
Új mentőállomás épülhet Zalaegerszegen
A 2018-as esztendő egy régen várt ajándékot hozott a zalaegerszegi mentőállomás dolgozóinak, a kormány ugyanis egy új telephely építéséről döntött. Az Ady utcai épületen az elmúlt évtizedekben jelentős beavatkozást nem hajtottak végre, valóban indokolt egy új megépítése.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Zalaegerszegi Aszfaltszaggatók (2), Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola (2), Kárpáti János Általános és Művészeti Iskola aulája (1), dr. Bilkei Irén (20), Letenyei Andrássy Gyula Általános Iskola (3), Kemencefesztivál (1), Rédics (4), Kotnyek István (1), Vizilabda toborzó (1), dr. Kovács Zoltán államtitkár (1), Traffipax (666), Fáklya Művelődési Ház és Könyvtár (33), automata raktár (2), MENDELSSOHN KAMARAZENEKAR (1), Megyei sajtóreggeli (2), Nemessándorháza (6), Fűtéskorszerűsítés (5), Keszthelyi Helikon Kórus (1), Tájékoztató fórum (5), hittanos találkozó (1)