Vezető hírek
Gellénháza: folytonosság a beruházásokban
Formálódó településkép
A felépített közösségi pajta és kemence
– Az önkormányzati hivatalon és a művelődési házon lévő napelemeket februárban kötötték be, így az épületek villamosenergia-igényét már ezek a rendszerek biztosítják – mondta érdeklődésünkre Farkas Imre Józsefné polgármester. – A továbblépés érdekében folyamatosan figyeljük a pályázati lehetőségeket. A Kossuth Lajos utcában folytatni szeretnénk a járdafelújítást, haladva előre, hogy legalább az egyik oldalon érjünk egyszer csak a végére. A hivatal tetőszerkezetének cseréjét a Magyar Falu Programban (MFP) elnyert támogatásból valósítottuk meg. Egy utcában az épületek homlokzata a legszembetűnőbb. A hivatalt ezért szeretnénk külsőleg felújítani a szigeteléssel együtt. Reméljük, az MFP-ben idén is lesz pályázati kiírás az önkormányzati tulajdonú épületek rekonstrukciójára, amellyel élhetünk.
– Milyen további terveik vannak?
– A Budai hegyi út felújításáról nem mondtunk le, a vidékfejlesztési programra új pályázatot nyújtunk be. Fontos számunkra ez a rekonstrukció, hiszen ez az út Gellénháza egyetlen szőlőhegyére vezet, ahol szinte száz százalékban helyiek a tulajdonosok. Tavaly elkészült a közösségi pajta majd a kemence a művelődési ház mögött parkban a Leader-programon elnyert támogatás felhasználásával. Idén is pályázunk erre a programra, mert árusítópavilonokat szeretnénk beszerezni. Ezeket eddig úgy szoktuk kölcsönkérni a mindenki karácsonya rendezvényhez.
Saját költségvetésünk terhére is tervezzünk beruházást a strandon. A korábbi bérlő szerződése tavaly augusztus végén lejárt. Képviselő-testületünk új pályázatot írt ki, illetve kiválasztotta az új bérlőt. Mivel a strand önkormányzati tulajdonú, ezért vannak kötelezettségeink. A kiszolgáló épületben a vizesblokkokat, a tárolót és az öltözőket újítjuk meg. Emellett elvégezzük azokat a műszaki felújításokat, amelyek szükségesek a biztonságos üzemeltetéshez. A strand ikonikus hely, mert hozzátartozik Gellénáháza olajos múltjához. Szeretnénk idén itt önkormányzati programokat tartani, amelyre volt már példa korábban, az egyik évi gyermeknap kapcsán.
Nyitótánc a farsangon
– Ha már szóba kerültek a programok, idén milyen kínálattal állnak elő?
– Gellénházán hagyomány, hogy a képviselő-testület és a civil szervezetek tagjai összeülnek az év elején ez ügyben. Egyeztetünk és megállapodunk abban, hogy ki mit szeretne és mit vállal. Hozzátartozik a témához, hogy a költségtakarékosság miatt a művelődési házat bezártuk a télre, amely most a napelemes rendszer beüzemeltetésével kedvezőbb fenntartásúvá vált. A téli időszakban az egykori idősek otthonában adtunk helyt civil szervezeteink programjainak. Az egész települést érintő önkormányzati rendezvényeket a művelődési házban tartjuk. Tavaly ilyen volt például az idősek napja és a karácsonyi koncert. Továbbá idén február 10-én az óvoda, az iskola és az önkormányzat szervezésében a farsang és jelmezbemutató, amely nagy sikert aratott a gyerekek körében. Következő programunk április elsején a hagyományos borverseny lesz, amit a Gellénháza és Környéke Kertbarát Egyesülettel közösen rendezünk.
Télűző jelmezekben
Valamikor a nyáron szeretnénk egy kis ünnepséget tartani a parkban, ezzel úgymond átadva a felépített közösségi pajtát és kemencét. A Göcseji Dombérozó idei rendezvénysorozatába szintén beszállunk. Tavaly házigazdája voltunk záróeseményének. Vannak elképzeléseink az idei programokat illetően, amelyekről a képviselő-testülettel egyeztetve döntünk majd. Jeles évforduló kapcsán is lesznek programok a nyáron, amelyen az idén 20 éves Gellén-házi Nőklubot köszöntjük. A nőklub tagjaiból alakult annak idején az Orchidea Kamarakórus, amely megszűnt. Tavaly a régi tagokból és az új jelentkezőkből állt össze a gellénházi Szent István király templom kórusa. Virágvasárnapon énekeltünk először. Akkor még csak hatan voltunk, most pedig tizenöten vagyunk. Öt férfi és tíz hölgy alkotja a kórusunkat. Az elmúlt évben felléptünk a templomban augusztus 20-i állami ünnepen, majd a művelődési házban tartott karácsonyi koncerten. Nován részt vettünk a negyedik adventi gyertyagyújtáson, illetve énekeltünk a helyi templomban a zalatárnoki templom felújítása érdekében szervezett jótékonysági koncerten. Az elmondottak alapján egyértelmű, hogy koncertet adunk a Gellénházi Nőklub 20 éves jubileumán, de kiállításban is gondolkodunk – zárta a beszélgetést a polgármester.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben