Vezető hírek
Fedett közösségi tér a kápolnakertben
Elsőként Balaicz Zoltán köszöntötte a jelenlévőket, felidézve a közelmúltban megvalósult fejlesztéseket a csácsi városrészben. A felsorolásban megemlítette a Horhosok útja elnevezésű kijelölt turistaút-hálózatot, mely Bozsok és Botfa közötti túraútvonallal bővül majd. Felújították a Csilla és Csácsi utcát, a szeptemberi iskolakezdésre pedig új kétszintes épülettel bővítették az Izsák Imre Általános Iskolát. Most a helyi közösség akaratának is köszönhetően újabb átadásnak lehetnek részesei, mondta a polgármester, utalva a kápolnakertben megépült fedett közösségi térre. Létesítésében kiemelte Király László, az Évgyűrűk Nyugdíjasklub vezetőjének szerepét.
Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos méltatta a közösség összetartó erejét, a keresztény hit melletti elkötelezettségét, ami a kápolnakertben megvalósított beruházásban is megmutatkozik.
A bátorság, elhatározás és elszántság mellett kellettek olyan emberek is, akik ötleteikkel, terveikkel és szorgalmas munkájukkal segítették e nemes cél elérését, emelte ki Herkliné Ebedli Gyöngyi, a csácsi városrész önkormányzati képviselője. Ez pedig a közösségi tér létrehozása volt, amely által tovább szépült a csácsi-hegyi kápolnakert, amit nem csupán a mának, hanem a jövő nemzedékének is építettek.
Király Imre, az Évgyűrűk Nyugdíjasklub elnöke felidézte, hogy már évekkel ezelőtt felmerült, hogy egy tetővel ellátott közösségi színteret létesítsenek a kápolnakertben. A gyűjtés meg is kezdődött, de az ötletgazda elköltözése miatt a kezdeményezés nem vált valóra. Két évvel ezelőtt azonban Furján Gellért plébános, az egyházközségi tagok, és a településrész önkormányzati képviselője mellé állt az ügynek, ami a nyitott pajtának nevezett létesítmény megépítését tette lehetővé. A 2015-ben átadott Szent Orbán szobor szomszédságában kapott helyet, melynek ötletgazdája szintén a nyugdíjasklub volt. Nekik köszönhetően több fa- és kőkereszt is megújult az elmúlt években a Csácsi-hegyen.
Más helyi és szomszédos települési nyugdíjasklubokat is meghívtak a rendezvényre, amely borkóstolóval és dalos találkozóval zárult.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználva -
rovatunk hírei
Kisfaludi Strobl Zsigmond kiállításNémeth János kiállításBarangolás a Göcseji FalumúzeumbanA zalaegerszegi zsidóság múltja – kiállításKESZTHELY HÍRES HÖLGYEIBalaton Art Alkotóközösség kiállítása"Előttünk nincs titok” 16+ múzeumi találkozások – Rejtély a múzeumban Göcseji MúzeumBemutatkozik... a Göcseji Múzeum farestaurátoraA VILÁGON EGYEDÜLI – Balneológiai és helytörténeti kiállításÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSOK A LENDVAI ZSINAGÓGÁBAN top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Országos turnéra indul a Vámpírok Éjszakája produkció; első állomás NagykanizsaTárlatvezetés Seres Péterrel