Vezető hírek
Télűzés Batman-nel és ősmagyarokkal
Karneváli forgatag fánkvásárral
A húshagyó kedden rendezett esemény immár 25 éves múltra tekint vissza, egyik alapítója és ötletgazdája Iványi Ildikó, a Nagycsaládosok Zalaegerszegi Egyesületének tiszteletbeli elnöke volt annak idején. Az Art Mozi előtti téren most Ruisz Cecília, a civil szervezet jelenlegi elnöke köszöntötte a csapatokat és egyéni felvonulókat. Közel ezer fő (az óvodásoktól az idősebb korosztályig) gyűlt össze, hogy vidám jelmezekben űzzék el végleg a telet. A Városi Farsangot két év szünet után szervezhette meg újra az egyesület. Mivel a Covid miatt az előző évek felvonulásai elmaradtak, most nem ünnepelhették meg a 25. évfordulót, hiszen szám szerint csak a 23. farsangra kerülhetett sor.
A résztvevők örültek az újrakezdésnek, rengeteg óvodai és iskolai csoport, civil szervezet és intézmény vett részt a karneváli délutánon, sőt egyéni maskarások is akadtak szép számmal. A jelmezversenyt több kategóriában hirdették meg. Az óvodások közül az első helyezést a Csillagközi óvoda nyerte, Cirkusz jelmezükkel. (Másodikak a „festői környezetnek” és „túró rudinak” öltözött ovis csapatok lettek.) Az iskolások/felnőttek kategóriában a Liszt-iskola medúzái vihették el a főnyereményt. (Második helyen az iskolás pingvinek, a harmadikon pedig a könyvtár dolgozóiból álló „könyvtári baglyok” végeztek.)
A zsűri az egyéni felvonulókat is díjazta: első az „égbolt” jelmez, második Batman, harmadik pedig a bohóc lett. Utóbbi maskara Iványi Ildikót rejtette, aki nyereményét a Szív- és Érbeteg Egyesületnek ajánlotta fel. Különdíjban az ősmagyarok, a Kodály óvoda csapata és Pókember részesült.
Természetesen a farsanghoz fánk is járt; koradélután az Art Mozi folyosóján jótékonysági fánkvásárt szerveztek. Több egyesület, valamint a Deák Ferenc Megyei-és Városi Könyvtár csapata is sütött fánkot. A finomságok rekord gyorsasággal fogytak el. A bevételt a nagycsaládosok egyesülete kapja, akik kirándulásra fordítják a befolyt összeget.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben