Vezető hírek
Orgonaszentelés és templom megáldás
Az új orgona beszerzését Stróber László szorgalmazta
Modern Városok Program keretében megvalósult 334 millió forintos beruházás lehetőségéért mondott köszönetet Stróber László kanonok, esperesplébános a jelen lévő vezetőknek – Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos és Balaicz Zoltán polgármester –, valamint mindazoknak, akik a szívügyüknek tekintették az új orgona építését. Majd hozzátette, a város kulturális életét is szolgálja a hangszerek királynője, a szépen aláfestett liturgiákon kívül.
Ezen ritka ünnepi alkalomra a városi önkormányzat egy kiadványt is megjelentetett, melyben a plébánia orgonatörténete és a jelenlegi hangszer adatai szerepelnek. Többek között olvasható ebben, hogy már a XIII. század közepén állt egy Mária Magdolna-kápolna Egerszegen, melyet később egy egytornyú kápolna váltott fel. Orgonáról először feljegyzések 1726-ban jelennek meg, amikor is eme hangszer mellett még dobok és trombiták is helyet kaptak a templomban. Az orgonák mérete a temploméval együtt nőtt, és többször is javításra, illetve cserére szorultak a hangszerek az „orgonaigazétó”-k, hangszerkészítők és nem utolsó sorban az ügyet támogatók közreműködésével. Az utoljára 1990-ben átépített orgonát 1998-ban, a karzatfreskók restaurálásakor adták el, majd digitális orgona váltotta fel átmenetileg a korábbi síposat. A jelenlegi új orgona beszerzését Stróber László szorgalmazta és a „Mindszenty Út” projekt keretében valósulhatott meg. A 13 tonna súlyú hangszer felépítése előtt a karzatot statikailag meg kellett erősíteni. Az hangszer a korábbi Hesse-orgonák hangzását követi, 2165 sípot tartalmaz, 440 Hz a hangmagassága.
Az ünnepi szentmisén részt vettek dr. Sifter Rózsa Zala megyei kormánymegbízott, Dr. Kovács Gábor főjegyző, Böjte Sándor és dr. Káldi Dávid belvárosi önkormányzati képviselők, valamint az egyházmegyei és a városi felekezeti élet képviselői.
Közreműködött a templomi kórus.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Útburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészbenAz idei Lokálpatrióta díjra várja a javaslatokat az EZE -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
A zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanMegszépült a Saly család sírja a Göcseji úti temetőbenHárom éve lép fel a Motion Dance School a kosármeccsekenNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portánFilmezést tanulnak a Reels-videók világában