Vezető hírek
Már készülnek a farsangra és fánkvásárra
Balaicz Zoltán polgármester elmondta: most a húsvét késői időpontja miatt a farsangra is viszonylag későn, márciusban kerül sor. De talán ez azt is jelzi, hogy az időjárás kegyes lesz az eseményhez. A jelmezes felvonuláson túl most is sor kerül jótékonysági fánkvásárra, melynek helyszíne ezúttal a Díszpinty lesz. A bevételt pedig a szokásoknak megfelelően a farsangi felvonulás szervezője és motorja, vagyis a Nagycsaládosok Egyesülete kapja.
Mindenkit várnak a jelmezes felvonulásra
A civil szervezet vezetője, Ruisz Cecília a farsangi felvonulással és a fánkvásárral kapcsolatban elmondta: március 5-én, 15 órától kerül sor a vásárra, 15 óra 30 perctől pedig már várják a jelmezeseket a Dísz térre. A menet fél 5-kor indul, és a hagyományos útvonalon halad (Európa tér, Posta, Kossuth utcai gyógyszertár, Dísz tér). Ezt követően pedig sor kerül a jelmezverseny eredményhirdetésére.
Elhangzott: a menetre több mint 500 embert várnak, hiszen már most 19 csapat (óvodások, iskolások, intézmények, civil szervezetek) jelentkezett a jelmezes felvonulásra, de minden évben rengeteg egyéni jelentkező is akad. A fánkvásárra pedig eddig hat nyugdíjasklub és két cég jelezte részvételi szándékát, így az eseményen bőven lesz finomság, amiből mindenki kedvére válogathat és vásárolhat.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Szombaton húsvéti piac lesz Zalaegerszegen, sonkakóstolóvalNagypénteken is nyitva lesz a zalaegerszegi VásárcsarnokTöbbször reggelizne a magyar úgy, mint húsvétkor, de nincs rá idejeÁprilis 14-től gázvezeték rekonstrukciós munkálatok kezdődnek Zalaegerszegen, a Petőfi utcábanVersíró pályázatot hirdetett a Deák-technikumZalaegerszegi könyvadomány a baróti iskola könyvtáránakA gyülekezés alapjog: Zalaegerszegen is demonstrált a MomentumZajlik a Landorhegyi úton a vízvezeték kiváltásaPataki Botond ismét magyar bajnok!Bravúrgyőzelemmel indította a rájátszást a ZTE NKK -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
Nagypénteken is nyitva lesz a zalaegerszegi VásárcsarnokA gyülekezés alapjog: Zalaegerszegen is demonstrált a MomentumA fiúk körében is népszerű a fodrászat, főleg a barberkedésPörgős évadzárót kínál a Hotel MentholHorváth Csongor festményei az internet előtti kort idézikÁprilis 14-től gázvezeték rekonstrukciós munkálatok kezdődnek Zalaegerszegen, a Petőfi utcábanNémeth Miklós grafikái ihlették a diákok verseitÖsszefogás a barlahidai barokk orgona megmentéséértBemutatta Mintha repülnék című kötetét Szálinger BalázsA diákok digitálisra cserélnék a vasútállomás retro utastájékoztató tábláját