Ma van a város napja – 135 éves jubileum

Koszorúzás Kovács Károly emlékművénél

A járvány miatti ünnepségek híján a polgármester Facebook oldalán emlékezett meg a város történetéről. Bejegyzésében többek között azt írta: amikor az 1241-42-es tatárjárás kínja után IV. Béla királyunk (1235-1270) vezetésével kezdett újra erőt gyűjteni Magyarország, 1247-ben a veszprémi püspök rendelkező oklevelet adott ki a zalaegerszegi Mária Magdolna kápolna jövedelmeinek elosztásáról. Ez az első ismert okirat, amelyben városunk neve előfordul, még „Egurscug” formában.

A város az elmúlt évszázadok során 17, korábban önálló falut is magába olvasztott, így az ő múltjuk is Zalaegerszeg történelmének része. Közülük Gébártról és Andráshidáról (akkori nevén Lovásziról) az első adat 1211-ből, Oláról 1236-ból maradt ránk. Ha tetszik, akár e dátumokat is Pózva 1272, Bekeháza 1310, Vorhota 1318, Csács és Zalabesenyő, valamint Ságod 1336, Bozsok 1339, Neszele 1340, Ebergény 1371, Bazita 1381, Botfa 1386, Kaszaháza 1433, Apátfa a 16. század óta fordul elő a különböző feljegyzésekben.

1266-ban IV. Béla király a veszprémi káptalannak adta a területet, így a település egyházi birtok lett. Zalaegerszeg az évszázadok során fokozatosan Zala vármegye központjává vált, már 1328-ban és 1357-ben is tartottak itt megyegyűlést. 1381-ben jelölték ki az Ebergény, Besenyő és Bazita közötti határt, amely 1958-ig lényegében változatlan maradt.
Egy 1421-es oklevél már mezővárosként említi, vásárjoga révén piaci központja lett a környéknek. Az első ismert városbírót (a mai polgármester elődjét) 1420-ból Mihály deáknak hívták, neve arra utal, hogy írástudó volt. Az oklevelek tanúsága szerint az elöljáróságnak 12 tagja volt, kiadványaikat évenként, pünkösd előestéjén pecsételték meg egy Mária Magdolnát ábrázoló pecsétnyomóval.

A 16. század elejére viszonylag jelentős településsé fejlődött. Azonban a török hódítás kedvezőtlenül hatott a városra, melyet 1556-ban német zsoldosok fosztottak ki, 1576-ban pedig a törökök égettek fel 21 házat. Ezért elkezdődött a város megerősítése. A mocsárvárat (a mai bírósági épület környékén) északról a Zala folyó egészen a várfalig terjedő nádas árterület határolta. Nyugatról és keletről szintén patakok mocsaras területe biztosította a védelmet. A vár egyetlen útja dél felé vezetett (a mai Kossuth utca irányában), itt volt a kapu és az ágyúkkal felszerelt torony.

1600-ban a törökök elfoglalták Kanizsa várát (ami 1690-ig török kézen is maradt), így Zalaegerszeg lett a megye és a környező védelmi vonalak központja, a zalaegerszegi várkapitány egyben a végvárrendszer főkapitányának helyettese is volt, aki rendelkezett a zalai végvárak fölött. Így a város központi, igazgatási szerepe is tovább erősödött. Nem véletlen, hogy dísztermünk falát ékesíti a törökök ellen tollal és fegyverrel küzdő Zrínyi Miklós portréja, hiszen Zala vármegye főispánjaként fontos szerepe volt a végvárrendszer megerősítésében.

A 18. század második felében dinamikusnak fejlődött a város (az 1770-ben végrehajtott megyei összeírás 311 családot talált 1928 lélekkel), a II. József-féle népszámlálásig megint igen jelentős a növekedés, a népesség 2881 fő volt és 593 családot vettek számításba. 1793-ban hét céh volt a városban: váltómíves -megrendelésre dolgozó - magyar és német szabó, csizmadia, kovács és bognár, lakatos és asztalos, szűrszabó, német varga, magyar varga.

Az 1760-as években épült az akkor monumentálisnak számító templom, illetve a Kvártélyház épülete. A legnagyobb tűzvész 1826. július 18-án és július 29-én volt a városban, a zsúpos és oromtetős házak szinte egy pillanat alatt leégtek. Még ebben az évben Póka Antal mérnök tervei alapján tégla- és kőházakból építették újra a maival megegyező szerkezetű belvárost.

A város lelkesen üdvözölte és köszöntötte 1848 márciusát és megválasztotta a 40 tagú képviselőtestületet. A vármegyeháza termeiben emelték fel szavukat a haladás és a magyarság ügyének érdekében Deák Ferenc és Csány László is, a róluk készült festmények ugyancsak a díszteremben láthatók. Országos szinten kitűntek a küzdelmekből a zalai katonák. Az 1867-es kiegyezés után átalakult a közigazgatás, Zalaegerszeg továbbra is megyeszékhely maradt, de csak nagyközségi besorolásban.

A 19. század végére a modernizáció egyre inkább halaszthatatlanná vált. A polgári közigazgatás kiépülését követően hivatalnokok, és az értelmiségi réteg egy markáns csoportja a kiváló szervezőképességéről ismert Kovács Károly ügyvéd vezetésével mozgalmat indított a rendezett tanácsú városi jog elnyeréséért. Az egyik első lépés a helyi képviselőtestület tagjainak megválasztása volt. 1885. május 13-án ünnepélyes közgyűlésen mondták ki a határozatot. „Ami után hónapokon keresztül vágyva vágytunk, végre elértük! A város nagyközönségének óhaja a rendezett tanácsú várossá alakulással befejeztetett.” – írta 1885. május 17-én a Zala megye című újság. Az első polgármesternek Kovács Károlyt (1885-1895) választották meg.

1890-ben az Ukk–Csáktornya vasútvonal megépítésével a város bekapcsolódott a vasúthálózatba. 1895-ig új gimnáziumot, villanytelepet, városházát, szállót, óvodát, pénzügyi palotát, téglagyárat épített a város.

Az első világháború szenvedései a várost is elérték. A mai külső kórház helyén hadifoglyok számára hatalmas barakktábort létesítettek, amit később internálótáborrá változtattak.
Az 1920-as évek során ismét fellendülés volt tapasztalható a város életében. Ekkor épült meg a postapalota, a vasútállomás, a tűzoltóság épülete, a rendőrségi székház (a mai ügyészség), illetve a Notre Dame-rend kolostora Czobor Mátyás polgármester (1918-1936) és Mindszenty József apátplébános (1919-1944) időszaka alatt. A zalaegerszegi református templom, Szeghalmy Bálint tervei alapján, 1942-ben épült erdélyi stílusban, fából és vörös homokkőből, nagy részben gróf széki Teleki Béla Zala vármegye főispánja kezdeményezésére, Fekete Károly alapító lelkész irányításával (az ő fia volt néhai Fekete György, Zalaegerszeg nemrég elhunyt díszpolgára, a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnöke).

A második világháború idején 1945 első hónapjaiban a német hadvezetés fokozott erőfeszítéseket tett, hogy a nyugat-dunántúli védelmét megerősítse, biztosítsa Ausztria és a dél-zalai olajmezők védelmét. 1945. március 29-én azonban a szovjet csapatok már elérték a várost, komoly ellenállásba nem ütköztek, így Zalaegerszegen nem voltak említésre méltó pusztítások. A háború utáni választások az egész megyében erős jobboldali győzelmet hoztak, Zalaegerszegen is a szavazatok többségét a kisgazdapárt kapta, azonban a kommunista párt hatalomátvétele a város életére is hatással volt. A kommunista párt helyi szervezete az 1949-ig megtartott választásokon 10 százalék körüli eredményeket ért el, ám a helyi testület élére végül mégis ők kerültek. Az utolsó fél évszázadban jelentős volt Kustos Lajos tanácselnök (1967-1989) és Gyimesi Endre polgármester (1994-2010) városépítő tevékenysége.