Vezető hírek
Közösségi térré alakul a Kertmozi
Filmek, koncertek, talk-show
A részletekről Balaicz Zoltán polgármester, Galbavy Zoltán önkormányzati képviselő, valamit a Keresztury VMK és az Art Mozi részéről Flaisz Gergő igazgató és Drávecz Szabolcs, a mozi vezetője (képünkön) tájékoztatta a sajtót.
A polgármester felidézte, hogy régen sok zalaegerszegi számára volt kedvelt helyszín a Kertmozi, és a városrész önkormányzati képviselője az elmúlt időszakban sokat fáradozott azért, hogy valamit visszahozzon az egykori hangulatból. Szeretnék, ha egy állandó közösségi térré alakulna a hely, ami a nyári hónapokban kikapcsolódási lehetőséget biztosít nemcsak a körzet-, hanem a város lakóinak is. A TOP pályázat olyan pénzügyi keretet biztosít ehhez, melynek révén eszközfejlesztésre és különféle programokra is sor kerülhet itt a 2021-23-as időszakban; mintegy 3 millió forintból.
Galbavy Zoltán elmondta: filmvetítések, koncertek, humorest és talk-show is színesíti a kínáltot a következő hetekben. A cél, hogy könnyed, szórakoztató közösségi programokat szervezzenek, melyek mindeközben erősítik az itt élők kötődését a kertvárosi településrészhez. A harminc éve létrehozott Kertmozi – mely sokáig kihasználatlanul állt – erre pont alkalmas helyszínnek bizonyul. Annál is inkább, mert akár 400-500 fő befogadására is képes a tér. A pályázatnak köszönhetően 200 székkel látták el a mozit, ezenkívül egy nagyfelbontású tévét is vásároltak. A mozivászon pedig már 2017-ben megújult a színpaddal együtt. Ami az ingyenes programokat illeti: július 9-én és 23-án este filmvetítésre, augusztus 7-én délután koncertre és játszóházra, augusztus 13-án este pedig humorestre, talk-showra és filmvetítésre is sor kerül. A filmeket előzetes közönségszavazás alapján választották ki. A részletes program megtalálható, a város Facebook oldalán, a zegprogram.hu-n, és a város közintézményeinek honlapján, illetve Facebook-oldalain.
Az önkormányzati képviselő hozzátette: szeretnék, ha a következő években aktív és közkedvelt helyszínné válna a Kertmozi, ahová a jövőben a vetítések és koncertek mellett közlekedésbiztonsági programokat is szerveznének, felhívva a figyelmet a Kertváros problémás szakaszaira.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Zalaegerszeg az ország dödölle központja -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben