2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Kínai beruházásokról a nagykövettel

2018. július 20. péntek, 17:10
Szerző és fotó: Antal Lívia
Duan Jielong, Kína magyarországi nagykövete ötfős küldöttséggel érkezett ma Zalaegerszegre, hogy tárgyaljon a városban már zajló illetve tervezett kínai beruházásokról.

Duan Jielong látogatása a zalai megyeszékhelyen

A delegáció fogadása előtt Balaicz Zoltán polgármester elmondta, hogy a keleti nyitás jegyében az elmúlt időszakban folyamatosan erősödtek a gazdasági kapcsolatok Magyarország és Kína között. A nagykövetet azért hívták meg, mert egyrészt a járműipari tesztpálya kapcsán a kutatás-fejlesztés és az innováció terén több kínai céggel kerültek kapcsolatba, amelyek használni is akarják majd a pályát. Másrészt kínai tőkéből megvalósuló szállodaberuházás zajlik a városban, ami iránt szintén tájékozódni kíván a nagykövet. Harmadik témaként egy másik konkrét kínai gazdasági befektetésről tanácskoznak, ami a gazdaságfejlesztéshez, az autóiparhoz, valamint a biztonságtechnológiához kapcsolódik. Ennek részleteit szeptemberben árulják el.

Duan Jielong kiemelt fontosságúnak nevezte mind a megyeszékhellyel, mind pedig a megyével való együttműködést.  Méltatta Zalaegerszeg gazdasági fejlődését, a város és a megye turisztikai vonzerejét, melyek, mint mondta, mély benyomást gyakorolnak rájuk.

A zártkörű tanácskozáson részt vettek Gecse Péter és dr. Vadvári Tibor alpolgármesterek, valamint dr. Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke.

A nagykövet által vezetett kínai delegáció tagjai voltak: Zhou Xinjian, kereskedelmi tanácsos, Lei Hongmei, a tudományos és technológiai osztály vezetője, Cao Yuan és Gao Yanyang, a politikai és sajtóosztály vezetője, illetve attaséja, valamint Qin Han, a titkárság attaséja.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK