Vezető hírek
Határőrizet és mintavétel
A mentők plusz feladatai a járványügyi helyzetben
– Mind a mentőszolgálat, mind a szervezett életmentés történetében nem volt még ilyen helyzet, amit a koronavírus-járvány okozott. Hozzátenném, a világ történetében sem. A mentőszolgálat alapvetően a helyszíni sürgősségi életmentést látja el a nap 24 órájában, tehát a munka folyamatos. A járvány teljesen új helyzet elé állított bennünket napi szinten, annál fogva is, hogy plusz feladatokkal bővült tevékenységünk.
– Melyek ezek?
– Munkatársaink a rendőrséggel közösen vesznek részt a határőrizetben, Letenyén, ami schengeni külső határ, már február elsejétől. Március 13-ától a csörnyeföldi autós pihenőben, valamint a rédicsi határátkelőknél is jelen vagyunk. Mentős kollégáink a hazánkba belépő utasok biztonsági ellenőrzését végzik a koronavírus-fertőzöttség kiszűrése érdekében. Testhőmérsékletet mérnek, illetve egy protokoll szerint kérdezik ki őket. Ha valaki ez alapján magas kockázatú osztályba sorolható, jelzik a mentésirányításnak, amely mentőt küld érte, ami kórházba szállítja. Egy magyar állampolgárságú férfi volt ez eddigi legsúlyosabb állapotú, akinek életét ez a „felfedezés” mentette meg. Szerencsére felgyógyult.
Új feladat a helyszíni mintavételezés, amit a kormányhivatal népegészségügyi osztályával való együttműködésben végzünk. Ezek száma már meghaladja a háromezret megyeszerte, ebből ezer feletti a szociális otthonokban élőket érintette, a többi a lakosságot. A háziorvos a tünetek alapján kéri a mintavételt, ami most már három hete minden esetben orr-garatból történik a beteg lakásán.
– A kollégák védelmét hogyan oldották meg?
– Előbb a zalaegerszegi kórházban állítottuk fel mentesítő zónát, majd a nagykanizsai kórházban is. Itt a védőruhákból való kivetkőzés, illetve a fertőzött anyagok eltávolítása zsilipes rendszerben történik, védve a kollégákat. A mentőautókat ózongenerátorral is fertőtlenítjük. A megnövekedett feladatok ugyan átszervezést igényeltek, de ezeket a rendelkezésre álló állománnyal el tudjuk végezni. A vöröskereszt is segíti munkákat pár hete. Önkénteseik a határőrizetben és a mintavételben vesznek részt, adminisztrációs feladatokat ellátva.
– A járványveszély okozott-e változást az egyéb mentőhívások számában?
– A kijárási korlátozás miatt csökkent a járműforgalom az utakon, melynek következtében a közúti balesetek száma is. Iskolai, óvodai balesetekhez pedig egyáltalán nem kell kivonulnunk, mert az intézményeket bezárták. Úgy tapasztaljuk, hogy emberek is körültekintőbbek, mielőtt mentőt hívnának. A fertőzésgyanús személyek szállítása ugyan megemelte a kivonulások számát, ami ezzel együtt átlagosnak nevezhető az ilyenkor szokotthoz képest.
– Kik kaptak kitüntetést a mentők napja alkalmából?
– A járvány miatt a központi ünnepség elmaradt a parlamentben, de a kitüntetéseket odaítélték. A megyéből Gál Zsolt zalaegerszegi mentőápolót Iránytű-díjban, míg Ritter Jenőné adminisztrátort főigazgatói dicséretben részesítették. A mentőnap alkalmából országosan átadott 20 új autóból a zalaegerszegi mentőállomás is kapott egyet. Ezzel együtt 29 mentőautó áll rendelkezésünkre a megyében, ezek mindegyike az új, sárga színű mentőautó. Köszönetemet szeretném kifejezni a közel 300 kollégámnak a veszélyhelyzetben való helytállásukért is. Továbbá azoknak az adományozóknak, akik az elmúlt két hónapban finomságokkal, ajándékcsomagokkal leptek meg bennünket, és akik révén majdnem mind a tíz megyei mentőállomásra került egy új mosó- és szárítógép.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben