Vezető hírek
Hat ipari beruházás zajlik Zalaegerszegen
Csütörtökön teszik le a FLEX új üzemének alapkövét
Elkészült a Bosch kutató-fejlesztő központjának 3.500 négyzetméteres épületegyüttese a Zala ZONE Járműipari Tesztpálya mellett. Most az eszközbeszerzés következik majd. Az 5 milliárd forint értékű fejlesztés 200 új mérnöki és kutatói munkahelyet jelent.
A gyógyászati iparhoz és orvosi műszerek gyártásához kapcsolódó gazdaságfejlesztési beruházást hajt végre az Europtec Kft. A munkálatok javában folynak. A 6 milliárd forint ráfordítással megvalósuló projekt keretében 2.500 négyzetméter nagyságú új iparcsarnok épül, ahol a tervek szerint 100 új munkahelyet hoznak létre. A fejlesztéshez 20 százalék állami támogatást biztosított a kormány.
Látványterv a FLEX új üzeméről (Forrás: Facebook/Balaicz Zoltán)
A tájékoztatóból kiderül, hogy a nyár végére készül el a DTI Hungary Kft. 2.500 négyzetméteres üzeme 25 új munkahellyel, és szintén a nyár végén adják át a Techno-World System Kft. 1.400 négyzetméteres új csarnokát is. Emellett egy autóipari nagyvállalat újabb kutató-fejlesztő központot épít a Zala ZONE Járműipari Tesztpálya mellett. A fejlesztés részletei szeptemberben várhatók.
Next Gen Mobilty néven 10 ezer négyzetméter nagyságú autóipari gyár is épül Zalaegerszegen, a Zala ZONE Járműipari Tesztpálya és a Rheinmetall gyár mellett. A FLEX új üzeme a magyarországi autógyártóknak (így például a BMW-nek) gyárt majd nagyfeszültségű elektromos és hibrid járműalkatrészeket. De a Ford és a Volkswagen vállalatokkal is szerződéses kapcsolatba kerül a cég. A fejlesztés 210 új munkahelyet teremt, melyből 20 álláshely magasan kvalifikált lesz és a kutatás-fejlesztéshez kapcsolódik. A gyár ünnepélyes alapkőletételére ezen a héten (augusztus 8-án) került sor.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben