Vezető hírek
Alsórajkon ismét nagy sikerrel rendezték meg a hagyományos falunapot
Szórakozás és közösségépítés - Kisfaludi Strobl Zsigmondról is megemlékeztek
Pallankiné Németh Judit polgármester lapunk érdeklődésére elmondta: a kétszeres Kossuth-díjas szobrászművész, Kisfaludi Strobl Zsigmond születésének 140. évfordulóján tartották a rendezvényt.
- Szerettünk volna méltó módon megemlékezni Alsórajk híres szülöttéről - fogalmazott. – Meghívtuk a két unokáját, megható volt a találkozás az idős leszármazottakkal. A megemlékezésen dr. Kostyál László művészettörténész tartott egy nagyon szép előadást, mely felölelte Kisfaludi Strobl Zsigmond életét és munkásságát. A rendezvényen elhangzottak versek, s gondolatokat olvastunk fel a szobrászművész könyvéből. Úgy gondolom, hogy e megemlékezésre minden jelenlévő tisztelettel és szeretettel gondol vissza, méltó volt a jubileumhoz.
Hamarosan már egy vidámabb programra, a hagyományos falunapra készültek Alsórajkon.
- Tavaly, július 9-én időközi választáson lettem Alsórajk polgármestere. Utána rögtön nekifogtunk az augusztus eleji falunap szervezésének. Tulajdonképpen az volt az első rendezvényem a faluval. Nagyon jól sikerült – folytatta Pallankiné Németh Judit. – Arra törekedtünk, hogy idén is jól szórakozzon, kikapcsolódhasson a lakosság, ezért széleskörű programot állítottunk össze. Ezúton köszönöm meg azt a segítséget, amit a lakók a készülődés során nyújtottak. A sátrat például huszonöt fiatal állította fel szabadidejében. Előadókat hívtunk, nagy sikert aratva színpadra léptek egyebek között dalkörök, kórusok, néptáncosok, modern táncosok és zenélt harmonikaművész is. Természetesen a kedvelt bál sem maradt el. Mindemellett főztünk, megvendégeltük a lakosságot és vendégeket. A menü vad- illetve sertéspörkölt volt. A kéréseket, kívánságokat teljesítve lángost is sütöttünk, aminek nagy sikere volt a jelenlévők körében. Mindent összevetve, úgy gondolom, hogy az idei falunap is jól szolgálta azt a célt, melynek lényege a falu közösségének összekovácsolása, erősítése.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben