Vezető hírek
A Családok Átmeneti Otthonát segítik
Átadták az AquaCity jótékonysági főzés bevételét
A városházán tartott sajtótájékoztatón Balaicz Zoltán polgármester emlékeztetett: 2002 óta rendezik meg a jótékonysági főzést, melynek bevétele mindig nemes célt szolgált. Az idei évben a Családok Átmeneti Otthonát segíti a bevétel.
Mint fogalmazott, 32 vállalkozás 3 millió 830 ezer forint támogatást nyújtott, a 44 főzőcsapat 3 millió 640 ezret gyűjtött össze. Aznap 4 ezer 669 látogató érkezett az AquaCitybe, a jegybevétel 7 millió 910 ezer 700 forint volt. Ez az összeg minden korábbinál nagyobb. A polgármester jelezte, Zalaegerszeg az összefogás városa és a rendezvény valamennyi szereplője – a főzőcsapatok tagjaival együtt – érezte, hogy jót cselekedett és fontos számukra az adományozás.
Vigh László országgyűlési képviselő az adományozás fontosságára hívta fel a figyelmet és megköszönte a résztvevők munkáját. Böcskey Zsolt, a Zalaegerszegi Létesítményfenntartó Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, egy átlagos napon kétezren keresik fel az AquaCityt, a jótékonysági napon több, mint négyezren jöttek adományozni. A rendezvény zökkenőmentes és jó hangulatú volt.
Dr. Baracskai Józsefné, a Magyar Vöröskereszt megyei szervezetének igazgatója felidézte, hogy harminc évvel ezelőtt az önkormányzattal kötöttek szerződést, mely szerint közösen segítik a hajléktalanokat és a rászoruló családokat. Mindig a segítségnyújtás volt a cél. Kapcsolatuk jól példázza, hogy egy önkormányzat és egy tömegszervezet nagyon jól tud együttműködni az emberek érdekében.
A Vöröskereszt fenntartásában működő Családok Átmeneti Otthonának intézményvezetője köszönetet mondott az adományért, mely, mint fogalmazott a 24. órában érkezett. A negyven férőhelyes otthon lakószobáinak felújítását tervezik a támogatásból: padozatcserét, festést, ágyak cseréjét és egyéb javításokat. Somogyi Emőke továbbá köszönetet mondott a vállalkozásoknak, a főzőcsapatoknak és az AquaCity-be látogató vendégeknek is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban