Vezető hírek
Forma, tűz és színes mázak
A Forma és a Tűz játéka című kerámiatárlat a Kultúrházak éjjel-nappal elnevezésű országos programsorozat részeként nyílt meg. Csuti művei meghökkentenek és megállásra késztetnek, ugyanakkor magukon hordozzák a fazekasság, a korongozás tradícióit is – mondta a tárlatot megnyitva Prokné Tirner Gyöngyi a gébárti Kézművesek Házának vezetője.
Csuti Tibor tárlata az Apáczaiban
A most bemutatott kollekció régi és új is egyszerre, hiszen hagyományos népi fazekak, valamint raku-technikával készült edények, illetve magastűzű kerámiák egyaránt megtalálhatók a kiállítótérben. Ez utóbbiak az elmúlt két év kísérleteinek eredményei. Az alkotások használati tárgyak is; ezért funkcionálisak, könnyedek, ha megkocogtatjuk őket, akkor pedig csilingelnek. Lelkük van, szólnak hozzánk – hangzott el.
Csuti Tibor elmondta: célja, hogy a mai kor igényeinek megfelelő cserepeket hozzon létre. Újabb munkáit – bár azok is korongozással készülnek – már nem a hagyományos fazekas technikák ihletik; inkább egyfajta iparművészeti vonalat képviselnek. A mázzal és a hőfokokkal játszik, kísérletezik, így születnek különleges színű és díszítésű – legújabban toll és lószőr mintás – munkái.
A tárlat március 22-ig látogatható.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Az egészségvédelemről tájékoztatott a A Tiéd a Város EgyesületA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcát -
rovatunk hírei
Az egészségvédelemről tájékoztatott a A Tiéd a Város EgyesületA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcát top 10
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában A háború ihlette Herkli Mátyás díjnyertes grafikáitTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenNövekvő könyvtárhasználat, több fiatal beiratkozóRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanLezárások az Aranyoslapi forrás mellett