Tanár Úr, én készültem!

Sok „para”, meg sok humor. Leegyszerűsítve erre fókuszál a Hevesi Sándor Színház most bemutatott ifjúsági előadása, a Tanár Úr Kérem. Karinthy Frigyes máig népszerű műve azért ennél többről szól. A főpróba után erről kérdeztük Sztarenki Pált, a darab rendezőjét, a társulat művészeti vezetőjét.

 Matekpara és önvizsgálat - beszélgetés Sztarenki Pállal

- Sikerült megoldani a darabban szereplő matekpéldát? És tényleg ennyire félünk a matektól, vagy csak nekem jött elő a gyomorgörcsöm az előadást nézve?

- Másoknak is! Középiskolás korban többnyire a matek a legnagyobb ellenség. Mint kiderült, ez a társulaton belül is így volt. Nekem sem ment, az Iginek (Farkas Ignác, aki az előadáson Bauer szerepét játssza) sem és a többieknek is az volt a gyenge láncszem. A táblára felírt feladat helyes megoldására egyébként csak egy ember emlékezett a társulaton belül, Szakály Aurél. (Aki viszont nem játszik az előadásban.) De neki könnyű, mert eredetileg matek szakon végzett. És ezúttal is csak bámulatom a matematika tudomány művelőinek.

- Munka közben a saját félelmeit is feloldja a rendező?

- Részben. Most inkább ráoktrojáltam Igire az egészet, mintegy terápiás céllal! A viccet félretéve, persze a helyzetkomikum és a humor sok feszültségtől megszabadítja az embert, még egy olyan szituációban is, mint az általános felelési/megfelelési kényszer. Bármilyen tantárgyról, vagy élethelyzetről legyen is szó. Hiszen a rossz tanuló felel jelenetben éppen Petőfi Sándor kapcsán hüppög – egyébként remek színészi alakítást mutatva -  hülyeségeket Hertelendy Attila Rogyák szerepében.

- Az elmúlt években inkább kortárs művek kerültek színre az ifjúsági előadásokon. Hogyan jött most képbe Karinthy? Ráadásul nem is teljesen az eredeti verzió, hiszen Szakonyi Károly átiratából készült az előadás.

- Besenczi Árpád igazgató ötlete volt, hogy az idei évadban tűzzük műsorra ezt a közkedvelt, és máig aktuális művet. Örömmel vettem a javaslatot, mert Karinthy Frigyes nagy kedvencem, gyerekkorom óta. Szerintem egy zseni! Kár, hogy sokan csak humoristaként ismerik, pedig nagyon komoly verseket, tárcákat, elbeszéléseket, sőt tanulmányokat is írt. Egy igazi polihisztor volt, nagy műveltséggel, aki sok műfajban otthonosan mozgott. Ráadásul a természettudományok és technika sem állt távol tőle. A Tanár Úr Kéremből Szakonyi Károly készített színpadi átiratot, és meg is fejelte egy-két újdonsággal, ami új dimenziókat nyit az értelmezésben.

- Például, hogy most nem középiskolásokról van szó, hanem felnőtt emberekről, akik egy osztálytalálkozó révén kerülnek vissza az iskolapadba; illetve a „rossz tanuló felel”, „jó tanuló felel” állapotba. Mennyire tudnak majd a diákok azonosulni a szereplőkkel, hiszen azok nem a kortársaik?

- Ez kérdés, de szerintem nem lesz gond, mert a felelés és feleltetés rémképe ugyanúgy jelen van a darabban, mint napjaink mindenkori élet -és iskolai szituációiban. Ez nem változott, ennek a mini drámája és pszichológiája bizonyára konstans, még ha nem is szeretnék emlékezni rá. A történet azért kap újabb értelmezést, mert kiegészül Karinthy Találkozás egy fiatalemberrel elbeszélésével is, illetve Bauer felesége révén egy nő (Irénke – Pap Lujza) is bekerül a csapatba. Akibe persze anno mindenki szerelmes volt.

- Mikor az egyes szereplők erre ráébrednek, be is lengi a rózsaszínű köd színpadot; szó szerint…

- Direkt giccsesre faragtuk ezeket a jeleneteket. Az idő megszépíti a dolgokat, főleg az első szerelmet. Még akkor is, ha a lány nevére már nem biztos, hogy emlékszünk, csak a találkozás belső légzésére, mámorára.

- Az idő néha össze is kavarodik. Legalább is a két – kissé szenilissé vált – öreg tanár fejében.

- Ez Szakonyi Károly remek és ravasz trükkje. Ennek köszönhetően Fröhlich tanár úr (Wellman György) és Schwicker tanár úr (Balogh Tamás) a történet motorjai és feszültségteremtői. A bulinak induló érettségitalálkozó egyszer csak eldurvul, mert elkezdenek feleltetni… mintha mi sem változott volna. A szorult helyzeteket persze feloldja a humor, ami segít visszatalálni a valós időbe is. Nem jó persze látni az elmúlást, de mindaz, ami a színpadon történik a mi sorsunk, amihez kellő empátiával is kell viszonyulni.

- Szóval a paráztatás, a humor és az elérzékenyülés egyszerre van jelen?

- Alapvetően szeretem az ilyen helyzeteket; egyszer a nevetéstől sírunk, utána meg a meghatottságtól, fájdalomtól. Akkor jó és kiegyensúlyozott az élet, ha mindkét oldalát megmutatja. Mindezt erősíti egyébként a zene is. Klasszikusokat – például Mozartot, Beethovent választottam, máskor meg már bocsánat, Claydermant a maga rózsaszín csacskaságával.  Hol a humort, hol a mélyebb érzéseket fokozzák a zenei betétek.

- A végén az önmagunkkal való szembenézés – a Találkozás egy fiatalemberrel – hagy némi keserűséget?

- Ez a Karinthy novella számomra a világirodalom egyik gyöngyszeme. És nyilván Szakonyi Károly számára is, aki szerencsére beemelte a darabba ezt a történetet. Elvitatatlanul fontos kérdés, hogy mi lett a diákkori álmainkkal, terveinkkel. Mivé lettünk azóta. Erre vagy tudunk őszintén válaszolni, vagy nem. Egy osztálytalálkozó például jó alkalom lehet a számvetésre. A kicsengetés – mert a történet vége kíméletlenül a kicsengetés – után elgondolkodhatunk, hogy hova tovább. Persze lehet egy olyan értelmezés is, hogy nem önmagunkkal találkozunk, hanem a saját gyerekünk (ez esetben Baueré) szembesít önmagukkal, és teszi fel a kellemetlen kérdéseket. Szándékosan ugyanaz a színész (Ticz András) játssza Bauer fiát, és fiatalkori önmagát. Bízom benne, hogy ez egy érthető történet, melyből Karinthy zsenije és humanizmusa egyaránt kiderül. Jó lenne, ha a fiatalok felfedeznék maguknak, Karinthy Frigyest és minél több művét elolvasnák, hiszen írásai egyszerre szórakoztatóak, és aktuálisak.