Kicsiknek, nagyoknak is rendez

Mintapinty és Árgyélus királyfi

 A fiatal rendező a napokban érkezett haza a novai táborból. Milyen élményekkel?

- Évek óta járunk oda színjátszó táborba, ahogy az országban még számos egyéb településre. Csernák Enikő drámapedagógussal közösen vezetjük az öt napos tábort, ahová 6-14 éves gyerekeket várunk. Az önkormányzat hirdeti ezt a lehetőséget a falubelieknek, amivel már 8-9 éve élnek is. Korábban még anyu (Ecsedi Erzsébet színművésznő) is a csapat tagja volt, de ő most már „tanítási nyugdíjba” vonult. Minden évben a résztvevőket érintő problémákat mérjük fel először az improvizációs játékok során és ezek alapján, írom meg a második nap éjjelén azt a szövegkönyvet, amiből a tábor végi előadás készül. Idén olyan felvetés volt, amivel még nem foglalkoztunk, ez pedig az internetes világ, a virtuális valóságban ért zaklatások, bántalmazások, és a digitális szocializáció. Elég elszomorítóak a tények, de meggyőződésem, hogy ebből a világból a művészetek jelentik a kikapaszkodást. A művészetnek valamely ága iránt szinte mindenki fogékony. 

- Az online élettel kapcsolatban a te korosztályodnak is komoly problémái vannak mostanában.

- Végzős rendezőként (Színház- és Filmművészeti Egyetem), most értünk volna el oda, hogy a 4. év végén azt a darabot, azokkal a színészekkel és olyan módon rendezzük, ahogy mi szeretnénk. Ez meghiúsult. Az online tanítás művészeti iskoláknál nem igazán eredményes és a színházaknál kétéves csúszás a valóság, ami nagyon megnehezíti az elhelyezkedésünket. Kicsit itt maradtunk, amolyan árva gyerekként, elszakadva a tanárainktól és a társainktól is. Minden képzésből most „csonka gyerekek” kerülnek ki, a művészeti vonalon pedig ez még inkább érvényes.

- Miért ezt a szakot választottad?

- A szak választott engem. Drámapedagógiára jelentkeztem és anyu javaslatára rendezőnek is. Mindkettőre felvettek volna és ez utóbbi mellett döntöttem. 

- Anyukádat elég hamar szembesítetted a javaslatának a gyakorlati oldalával.

- A kényszerű itthon maradás is szülte a helyzetet. Mivel az a ritka felállás volt, hogy egy színész és egy rendező került egy lakásba, és egyikünknek a színpad hiányzott, a másiknak nem volt kit, mit rendezni. Anyunak hiányzott a kihívás, nekem egy kortárs darab megrendezése. Belevágtunk az egyszemélyes monodrámába, a „Mintapinty”-be. Jó volt együtt dolgozni. És őt könnyebb instruálni, mert nagyon jól ismerem, sok közösen átélt helyzetünk volt, amire lehetett utalni. A rendezésben fontos, hogy előbb a színészt kell megismerni. Ami gyerekek esetében könnyebb. 

- Ezenkívül még mi szükséges egy rendezőnek?

- Pszichológia, logisztika, széles irodalmi ismeretek, naprakészség. És egy olyan problémafelvetés, ami a színész és a rendező számára is fontos, a cél pedig, hogy ezt megmutathassuk úgy a nézőknek, hogy nekik is fontos legyen. A jó rendezés, vezetés. A ráerőltetés nem az én stílusom. 

- Milyen a te stílusod?

- Ezt csak kívülálló tudja megmondani. („Egyéni stílusa van, meglepő ötletei, jó meglátásai, érzésből rendez” teszi hozzá Ecsedi Erzsébet). De biztos mindenkinek van ilyen, mert én is felismerek másokat a munkáik alapján.

- Gyerekdarabokat vagy felnőttnek szóló előadásokat szeretnél inkább rendezni?

- Mindkettőt. A Griff Bábszínházban a mostani évadban én rendezem az Árgyélus királyfit, és reméljük, hogy a Mintapintyet is be tudjuk mutatni Zalaegerszegen és a környéken.