Hatvanéves Angyal Tibor zalaegerszegi blues énekes

A lényeg, hogy szóljon a blues!

Angyal Tiborral a közelgő születésnap és a koncert apropóján beszélgettünk. Többek között arról, hogy mi vonzotta a zenéléshez, és miért éppen a bluesnál kötött ki.

- Szabolcsi fiatalként 1985-ben kerültem Zalaegerszegre katonának. Itt ismertem meg Balaton „Poey” Jánost, akivel gyorsan összebarátkoztam, és el is határoztuk, hogy leszerelés után alapítunk egy zenekart. Közben Zalaegerszeget nagyon megszerettem, sok barátra tettem szert, így a katonaság után itt maradtam. Az együttest is megalapítottuk Poey-val, Kránitz Tónival és még néhány sráccal; ez volt a Blues Experiment, ami 1988-tól működött. 

- Nyilvánvaló volt, hogy blues-zenekart alapítsatok?

- Nekem nem, mert korábban keményebb zenéket hallgattam. A bluest tulajdonképpen Kránitz Tóni (szájharmonikás, a Shabby Blues Band frontembere – a szerk.) szerettette és ismertette meg velem mélyebben. A Chicago blues vonalat és Muddy Waters zenéit különösen megkedveltem. Tóni meg afféle állandó pont az életemben, hiszen a Blues Experiment sok tagcserén ment keresztül, majd feloszlott, aztán jött a Hard Rock Cafe, ami szintén nem volt hosszú életű. Tónival viszont tulajdonképpen a kezdetek óta együtt zenélünk. Azt is együtt találtuk ki, hogy alakítsunk egy tisztán blues zenét játszó, a stílus különféle áramlatait felvonultató zenekart. Ez lett a Shabby Blues Band, mely 1991 óta napjainkig működik. Itt is sok tagcsere volt, sőt egy időre egyszer én is abbahagytam az éneklést, de aztán visszatértem. Jelenleg hárman vagyunk énekesek (Molnár „Manó” Zsolt, Gál Szabolcs és jómagam), ami lehet, hogy furcsának tűnik, de jól működik.

Angyal Tibor

- Hogyan osztjátok meg a munkát, illetve a dalokat egymás között? 

- Egyrészt a hangi adottságoktól függ, hogy ki mit énekel. Egy-egy koncerten pedig az is számít, hogy éppen mi lesz a repertoár, mely lemezekről válogatunk, és azt annak idején ki énekelte fel. Nagyobb koncertekre, fesztiválokra mind a hárman elmegyünk, kisebb klubkoncertekre lehet, általában ketten, vagy csak az egyikünk. Attól is függ, ki hogy ér rá, hiszen a zene mindenkinél hobbi, emellett mindannyian dolgozunk.

- A blues ma már egy tradicionális műfajnak számít. Hogy látod, az irányzaton belül lehet még újat kitalálni, fejlődni?

- Újat kitalálni valóban nehéz, de azt gondolom, hogy a régi, klasszikus nótákat vagy zenei alapokat mindig fel lehet dolgozni, újra lehet hangszerelni úgy, hogy az izgalmas legyen a mai közönség számára is. Éneklek egy új formációban, a Blues Boxban, ahol sok jó zenésszel dolgozom együtt, ráadásul a fuvola és a szaxofon is megjelenik a gitár mellett. Egy-egy új hangszer beemelésével nagyon fel lehet dobni a hangzást. A blues szerintem mindennek az alapja! Érdekes, hogy sok zenész idősebb korában ehhez a stílushoz talál vissza, még ha korábban más műfajban is muzsikált. Kevésbé pörgős, ad egyfajta megnyugvást, érzelmileg gazdag és akusztikus formában akár 80 évesen is lehet játszani. Egyébként a már említett „Chicago” vonalon kívül szívesen hallgatok modern blues-zenekarokat, és sok női előadó is van, akiket szeretek.

- Egy vidéki blues-csapatnak milyen fellépési lehetőségei vannak? A nagyobb fesztiválokról mintha kikopott volna ez a zenei stílus.

- Ez tényleg így van, pedig a Sziget fesztivál kezdeti időszakában, a Shabbyvel három alkalommal is felléptünk. Ma inkább kisebb városi, települési fesztiválokon, falunapokon, ezenkívül főleg klubokban tudunk koncertezni. Szeretjük ezeket a családiasabb fellépéseket, úgyhogy nincs ezzel gond. Bár kevesebbet koncertezünk, mint mondjuk a kilencvenes években, azért mindig jön egy-egy lehetőség. 

- A 60-as számmal hogy állsz? 

- Az a helyzet, hogy 40 után már nem nagyon ünnepeltem, inkább tudomásul vettem a dolgokat. Egészség legyen, és akkor a többi nem számít. Szóljon a blues! – ez a lényeg.