Vezető hírek
A munkaerőhiány megoldására létesül
Az új gazdaságfejlesztési stratégiának köszönhetően 2014-től mostanáig négyezer új munkahely jött létre a városban, ami a munkaerő-piaci mutatók javulása mellett komoly munkaerőhiányt is eredményezett. A sajtóbejáráson Balaicz Zoltán polgármester beszélt erről, felidézve, hogy a város törekvéseit állami szinten is elismerték. 2015-ben az északi ipari park kapta meg elsőként az országban a Tudományos és Technológiai Park minősítést, 2018-ban pedig Az év ipari parkja kitüntető címet. 2016-ban Befektetőbarát Település címet adományoztak a városnak.
Munkásszállót alakít ki Zalaegerszeg önkormányzata
Jobbról: Vigh László, Balaicz Zoltán, dr. Vadvári Tibor és Zeller Richárd
Mint mondta, a járműipari tesztpálya révén is újabb gazdaságfejlesztő beruházásokra lehet számítani az elkövetkező időszakban, így a már most jelentkező munkaerőhiány, illetve munkaerőigény kezelésére 18 pontból álló programcsomagot dolgoztak ki. A megoldási javaslatok egy része a helyi alap-, közép és felsőfokú oktatás megerősítésére irányul, ami az általános és középiskolák felújítását jelenti. Ide sorolandó a 600 millió forintos költséggel megépítendő duális képzőközpontot, valamint az egyetemeken 4,4 milliárd értékben zajló különböző projektek. Második irányként az a 934 millió forintos költségvetésű projekt jöhet szóba, amelyben a jobbára végzettség nélküli embereket próbálják visszasegíteni a munka világába, képzésekkel és átképzésekkel.
Mint fogalmazott, harmadik és egyben a leggyorsabb megoldás a munkásszállók kialakítása. Zalaegerszeg ehhez az állami programhoz az elsők között csatlakozott, így az országban elsőként hozhat létre munkásszállót a régóta üresen álló, 2015-ben ingyenesen az önkormányzat tulajdonába került egykori ZÁÉV munkásszálló felújításával. A beruházás 600 millió forintos költségéhez a Nemzetgazdasági Minisztérium 60 százaléknyi támogatást ad, vagyis 360 millió forintot. Az önkormányzat a 40 százalékos önrész vállalásával 240 millió forintot tesz hozzá.
A belső terek átalakítása, felújítása is javában zajlik
Az új munkásszálló 180 férőhelyét már lekötötte az a négy cég, mellyel az önkormányzat szerződést kötött. A polgármester jelezte továbbá, hogy az itt elszállásolt szakemberek a 21. századnak megfelelő, modern lakókörnyezetben élhetnek majd, melynek színvonala felér egy háromcsillagos hotellel.
Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos arról beszélt, hogy az elmúlt években hatalmas gazdasági fejlődés indult el az országban és Zalaegerszegen is, ami a szakképzett munkaerő igényét vonja magával. A munkaerő megtartása tekintetében ez béremelést is jelent, ami miatt a külföldön minimálbéren dolgozók közül egyre többen jönnek haza, mert már itthon is hasonló bért kapnak. Mint mondta, a következő néhány évben nem csupán a járműipari tesztpálya miatt kell óriási munkaerőigénnyel számolni a városban, így az új munkásszálló kialakítása ezen elvárás megoldásának első lépése.
A sajtóbejáráson részt vett dr. Vadvári Tibor alpolgármester, valamint Zeller Richárd, a Szabau Invest Kft. cégvezetője is. A teljes külső- és belső felújítást várhatóan december közepére fejezik be. A városnak további elképzelései vannak, így újabb munkásszállók létesülhetnek az elkövetkező időszakban.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Az egészségvédelemről tájékoztatott a A Tiéd a Város EgyesületA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcát -
rovatunk hírei
Az egészségvédelemről tájékoztatott a A Tiéd a Város EgyesületA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcát top 10
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában A háború ihlette Herkli Mátyás díjnyertes grafikáitTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanNövekvő könyvtárhasználat, több fiatal beiratkozóGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketLezárások az Aranyoslapi forrás mellettA fa útja a termékig a Göcseji Tudásközpontban